Aktualitások

Általános iskolai beiratkozás rendjéről szóló hirdetmény - 2019/2020. tanév

Tájékoztató
Tovább

Lakossági adatgyűjtés

Tájékoztató

Tájékoztatom, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Százhalombatta településen a hivatal elnöke által 2019-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.

Tovább

Iskolai körzethatárok

tájékoztatás

Közzé tette az általános iskolai felvétel kötelező körzethatárait a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala.A lista letölthető innen!

Tovább

Szavazzon, ki legyen az év helyi médiaszemélyisége!

Felhívás!

Közeledik a Magyar Sajtó Napja, amelyet 1990. óta ünneplünk március 15-én, mivel 1848-ban ezen a napon nyomtatták az első szabad magyar sajtó termékeit: a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

 

Ebből az alkalomból kerül átadásra városunkban is a helyi „Sajtó díj”, melyet az idén tízedik alkalommal ítélnek oda.

 

Tovább

Figyelem!

Lakossági tájékoztató

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot arról, hogy a Százhalombattai Polgármesteri Hivatal melletti közlekedési építmény vakolat-felújítási munkái 2019. március 4. napján megkezdődnek, amely kivitelezési munkák a parkolóterület megközelítésének és használatának korlátozásával jár együtt.

 

Tovább

A szabadtéri tüzek megelőzésével, a szabadban történő tűzgyújtással kapcsolatos tudnivalók

Tájékoztató

A szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, hiszen a jó időben egyre többen választanak szabadtéri programokat vagy kezdik meg a kerti munkálatokat. A veszélyt egyrészről a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz. Másrészről kockázatot jelent az emberi gondatlanság is, hiszen a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák.

 

I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen:

 

Tovább

Óvodai beiratkozás

Tájékoztató
Tovább

A KÉSZ nyilatkozata a tudományszervezés aktuális kérdéseiről

közlemény

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elengedhetetlenül fontosnak tekinti a Kárpát-medencei keresztény kultúra minél mélyebb megismerését, megőrzését és terjesztését, az ehhez nélkülözhetetlen tudományos tevékenység szabad művelését, az így feltárt ismeretek átadását a jövő generációk megfelelő szellemű oktatása és nevelése érdekében.

 

Tovább

Hamarosan nyit a posta az Óvárosban

Alapos előkészítő munkát követően – az óvárosi lakosság igényéhez alkalmazkodva –megnyit a posta az Óvárosban.

2019. február 25-től új helyen, a Szent László út 17. szám alatt – ahol a jelenlegi óvárosi orvosi rendelő is működik – üzemel majd aSzázhalombatta 3 posta (amely az Olajmunkás út 2. szám alól kerül áthelyezésre), ezzel az óvárosiak régi vágya teljesül. A városrész növekvő lakosságszáma, az egyre több kisgyermekes család és az ott élő idősebb korosztály miatt döntött úgy a Képviselő-testület, hogybruttó 15 millió forinttal támogatja az óvárosi posta nyitását.


A nyitvatartás hétfőtől péntekig 8.00 és 12.00 óra, valamint 12.30 és 15.30 óra között alakul.

Tovább

Újra Zöld Óvoda a Kipp-Kopp Óvoda

Harmadik alkalommal nyerte el a „Zöld Óvoda” címet a Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda.

A nyertes intézmények 2019. január 21-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban vehették át a kitüntető oklevelet, amelyet László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára és Pálfi Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetője adott át.

Tovább

Oldalak