„Zúgó robogás” – Beszámolunk a vasútfelújítás helyzetéről
Tanszercsomag – Alpolgármesteri tiszteletdíjával támogatja Nagy Balázs a rászoruló családokat
Heti rendszer – Szeptember 1-től csak a szerződött ügyfelektől szállítja el a zöldhulladékot a Szákom Kft.
Új otthon – Hétfőn kerül sor az önkormányzati lakások értékesítésére
„István a mi urunk” - Százhalombatta is visszafogottan emlékezett meg az államalapításról
Városi ünnepség
Családias hangulatban emlékezett meg városunk az államalapítás ünnepéről augusztus 20-án. A rendezvényen mezőföldi muzsikával, egyházi népénekekkel, Szent István-intelmekkel és kenyérszenteléssel tisztelegtek az államalapító király főtéri szobra mellett. Ünnepi beszédet Török Sándor alpolgármester mondott.
Megszólaló: Török Sándor – alpolgármester
Illéssy Mátyás – római katolikus plébános
Sárosi Gábor – református lelkész
Káplán Pál – szerb-ortodox pap
NIF
A tervezettnek megfelelően halad a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonal felújítása. Év végéig vagy jövő elejéig átadják az Iparos és a Városkapu utat összekötő felüljárót, és a vasútállomás is megújul. A részletekről telefonon kérdeztük a beruházó NIF Zrt. szóvivőjét.
Megszólaló: Kiss Boglárka – a NIF Zrt. szóvivője
Lakáseladás
Öt lakás értékesítésére írt ki pályázatot városunk önkormányzata. Négy lakásra érkezett be pályázat, volt olyan ingatlan, amire többen is jelentkeztek. Azt a lakást ami után nem volt érdeklődő újra megpróbálják értékesíteni. A licitálásra hétfőn kerül sor, a nyerteseknek 30 napon belül ki kell fizetni a vételárat ezt követően vehetik birtokba az ingatlanokat.
Megszólaló: Török Sándor - alpolgármester
Tankerület
A pedagógusok számára gyakorlatilag már elkezdődött a tanév, csomagokba rendezték a tankönyveket, díszítik a kicsik termeit, készülnek az órarendek, alaposan megfontolják a járványügyi intézkedéseket. Az Érdi tankerület 48 iskolája készen áll az indulásra, mindent megtesznek azért, hogy minimalizálják a tantermi oktatás veszélyeit. A tankerületi igazgatót kérdeztük a részletekről.
Megszólaló: Sárközi Márta – az Érdi Tankerület igazgatója
Támogatás
A tanévkezdéssel járó költségek sok családnak jelentenek gondot, annak ellenére, hogy az állam idén már valamennyi közoktatásban részt vevő diáknak térítésmentesen biztosítja a tankönyveket. A rászorulók támogatására Nagy Balázs egyhavi alpolgármesteri tiszteletdíját ajánlotta fel. A kezdeményezéshez a városvezető két frakciótársa és helyi vállalkozások is csatlakoztak.
Megszólaló: Nagy Balázs – alpolgármester
Zöld hulladék
Az elmúlt időszakban szinte folyamatosan csörögtek a Szákom Kft. ügyfélszolgálatának telefonjai, a jövő héttől ugyanis már csak a szerződött ügyfeleknek szállítja el a zöldhulladékot a Szákom Kft. A szolgáltatást a március 1-je és november 30-a közötti időszakban vehetjük igénybe és a szerződés megkötésekor a tároló edényt is rendkívül kedvező áron lehet megvásárolni. A lakók nagy része egyébként már szerződött és tárolóedényekből is újabb adagot kellett rendelni.
Megszólaló: Tőke Gyula – a Szákom Kft. köztisztasági csoportjának vezetője
Rendőrség – ellenőrzések
A nyáron Százhalombatta több pontján is találkozhattak az autósok rendőrökkel, akik sebességet mértek. A fokozott ellenőrzés az egész térségre jellemző volt, hiszen a nyár frekventáltabb időszak, többen ülnek autóban és az átutazó forgalom is nagyobb. Szerencsére sokkal kevesebb volt idén a baleset és a gyorshajtók száma is csökkent az előző évekhez képest.
Megszólaló: Kürti István – az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője
Polgárőrök
A nyári időszakban a vízi polgárőröknek is bőven akadt munkája. Szerencsére idén még nem kellett vízbe fulladt embert keresni, vagy menteni, viszont az orvhalászok illetve a szabálytalan horgászok miatt sok esetben intézkedtek. Fellendült a csónakázás és a hajózás is a Dunán, és sok táborvezető kereste fel a polgárőrséget, hogy a gyerekek bepillanthassanak a vízi polgárőrök munkájába.
Megszólaló: Szél Pál – a Százhalombattai Polgárőrség vezetője
Zeneiskola
Készülnek a tanévkezdésre a művészeti iskolák is. A százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola a rendes tanévhez képest egy héttel később kezdi meg az oktatást, erre lehetőségük van és fontos is, hogy a délutáni tanítás órarendjét egyeztetni tudják a diákok iskolai órarendjével. Az iskolában mind a képzőművészeti szakon mind a zenei szakon van elegendő tanár, és természetesen hangszer is. Diákokat viszont még várnak, mivel vannak üres helyek.
Megszólaló: Adorjánné Visontai Katalin –az AMI igazgatója
Strand-uszoda
Ez az utolsó hét amikor teljes kapacitással nyitva van a városi strand. A tervek szerint augusztus 30-án bezárnak, ezt követően csak a versenymedence lesz nyitva a sportolók számára. Az uszoda szeptember 1-jétől látogatható, arról, hogy az iskolások úszás óráit megtartják-e, a Sporthalom kft. ügyvezetője nem tudott biztosat mondani. A lehetőségek adottak, a többi az iskolákon és a járványhelyzeten múlik. Az uszoda egyébként nyitásra kész, volt néhány hiba amit meg kellett oldani és a takarítás valamint a fertőtlenítés is sokkal alaposabb volt mint az elmúlt években.
Megszólaló: Fekete László – a Sporthalom Kft. ügyvezetője
Családi nap
Családi napot rendeztek szombaton az óvárosi focipályánál. A főzőverseny és a palacsinta parti mellett ezúttal bolhapiac is várt az érdeklődőkre. A cserkészek idén is bepillantást engedtek egy cserkésztábor hangulatába és az íjászatot és a lézeres lövészetet is kipróbálhatták a résztvevők. Sokan vettek részt a rendezvényen, melyre az önkéntes tűzoltók is kitelepültek.
Megszólaló: Szabó Gábor – önkormányzati képviselő
Szalai Attila – önkormányzati képviselő
Mikulásik Gábor - csapatparancsnok
Kanicsár Beáta - szervező
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni