Városi Krónika

Adás időpontja: 
2020. augusztus 14, péntek, 18:00
Leírás: 

Rongálás - Több milliós károkat okoztak a vandálok a városban

Házhoz mennek – Folyamatosan pótolja az elmaradt lomtalanításokat a Szákom Kft.
Köd mögötte – Százhalombattán is rendszeresen gyéríti a szúnyogokat a katasztrófavédelem
Összefogás – Közösségi munkával újították fel a Sirály játszótér eszközeit
Fehér zaj – Március óta gyakorlatilag nem működik a zeneipar

Idősek gondozóháza
Nyitott kapu, biztonsági őr, kihelyezett maszk és fertőtlenítőszer. Ez fogadja azokat, akik betérnek a Liszt Ferenc sétányon lévő Idősek gondozóházába. Az idősek látogatása szerencsére már lehetséges, noha korlátozott időben. A legutóbbi testületi ülésen több olyan döntés is született, ami érinti a bentlakók és hozzátartozóik életét. A részletekről Török Sándor alpolgármestert kérdeztük
Megszólaló: Török Sándor - alpolgármester

Hotel Training
Nehéz időket él át az idegenforgalom és turizmus. A koronavírus-járvány okozta szigorítások, a veszélyhelyzetből adódó önkorlátozások és a pénzhiány mind-mind olyan tényező, ami távol tartja az utazástól a pihenni vágyókat. A százhalombattai Hotel Training is alacsony kihasználtsággal működik. A nagyrendezvények hiánya vagy létszámkorlátozása, a turisták távolmaradása mind-mind olyan tényezők, amelyek befolyásolják a Training lehetőségeit.
Megszólaló: Imre János a Korshak Kft. ügyvezetője

Szúnyogirtás
A csapadékos időjárás miatt idén különösen erős a szúnyoginvázió, ezért szükség van rendszeres szúnyoggyérítésre. Nyár eleje óta öt alkalommal végzett földi kémiai irtást a katasztrófavédelem Százhalombattán. Az országos szúnyoggyérítési program részleteiről az OKF helyettes szóvivőjét kérdeztük.
Megszólaló: Dóka Imre – tű. őrnagy, a BM OKF helyettes szóvivője

Egészségügy
Normál körülmények között a nyár az egészségügyi dolgozók számára is a pihenés időszaka. A legmelegebb évszakban a betegforgalom is alacsonyabb. Az elmúlt időszak ellátási korlátozásai miatt viszont úgy feltornyosultak a szakellátási feladatok, az előjegyzések listája bizonyos rendeléseknél már októbernél tart. Megszólaló: Dr. Berzéki Ferenc – a SZEK főigazgatója

Rongálások
Sajnálatos módon városunk egész területén terjedőben van a „vandalizmus”. A kültéri játszóeszközök, padok megrongálása rendszeressé vált az utóbbi hónapokban. Az okozott kár immár több millió forintra tehető. Legutóbb a Csónakázó-tónál gyújtogattak és törtek zúztak, szerencsére az elkövetőket sikerült azonosítani. Sok bejelentés érkezett a város parkjaiból is, hiszen a fiatalok hangoskodnak és az éjszaka közepén is felverik a pihenni vágyókat, ahogy vonulnak az utcákon.
Megszólaló: Szél Pál – önkormányzati képviselő

Társasház
A legtöbb társasházban megtartották a tavasszal elhalasztott közgyűléseket. Több fontos téma került napirendre és elfogadták a beszámolókat is. Néhány lakóközösség kérte, hogy emeljék meg a közös költséget, hiszen jelentős fejlesztéseket szeretnének a lépcsőházakban. Többször szóba került a fűtési szezon valamint az elektromos rendszerek fejlesztése, cseréje. A közgyűléseket szabadtéren tartották, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a vártnál jóval többen vettek részt.
Megszólaló: Fazekas Csaba – közös képviselő
 

Lomtalanítás
A kertes házas övezetekben, áprilisban tartották volna a lomtalanítást, de a vírusjárvány miatt elhalasztották. Ha minden jól megy, szeptemberben pótolják és ekkor lesz lehetőség a veszélyes hulladékok leadására is. A lakótelepen azonban már javában tart a hulladékok összegyűjtése, hiszen itt lépcsőházakra lebontva, hetente más és más helyszínen tartják a lomtalanítást. Az építkezési törmeléket és a veszélyes hulladéknak minősülő gumiabroncsokat tilos kidobni, de sajnos ezt sokan nem veszik figyelembe.
Megszólaló: Tőke Gyula – köztisztasági csoport vezető

Játszótér
Közösségi összefogással újították fel szombaton a Sirály játszó- és pihenőpark eszközeit. Az óvárosi Duna-parton található, népszerű közösségi teret sokan használják, a lakótelepről is érkeznek ide kisgyerekek játszani, kisebb-nagyobb társaságok pedig a kellemes környezetben beszélgetni, sütögetni, így sokan örülhetnek az önkéntesek munkájának.
Megszólaló: Szabó Gábor – önkormányzati képviselő
Nagy Balázs – alpolgármester
Szalai Attila – önkormányzati képviselő

Summer Est TV
A koronavírus-járvány miatt – az eredeti tervekkel ellentétben – kizárólag az online térben rendezik meg a 27. Summerfestet. Az augusztus 12-én indult adásfolyam részleteiről Szigetvári József fesztiváligazgatót kérdeztük.
Megszólaló: Szigetvári József – fesztiváligazgató

Strandbüfé
A főtt kukorica és a lángos klasszikus strand ételek. Szerencsére a battai strandon ezek mellett hamburgert, palacsintát, fagyit, hekket és még sok más finomságot lehet kapni. A szezon nehezen kezdődött, a büfékben is, de szerencsére az augusztusi jó idő strandolókat, így vásárlókat is hozott a vendéglátósok számára. Néhány büfé próbál kísérőprogramokat is kínálni, és van aki akciókkal kedveskedik a vevőknek.
Megszólaló: büfések

Zeneipar
Az ország legtöbb zenekara március óta nem koncertezett. Persze voltak kezdeményezések és egyedi megoldások is születtek, de a rendes kerékvágásba nem térhetett vissza a zeneipar működése. A kormány mentőcsomagja is sok vitát váltott ki, ahogy az 500 főre korlátozott nézőközönséget is sok előadó nehezményezte. A Zorall zenekar neve szerepel a listán, így ők biztosan tartanak majd raktárkoncertet - tudtuk meg Lévai Hangyássy Lászlótól.
Megszólaló: Lévai Hangyássy László - zenész

Focitábor
Kilenc héten át tartott a VUK SE focitábora. A mostani volt az utolsó ciklus és összesen közel 300 gyerek vett részt a táborokban. Idén külön lánycsapatot is vártak, ők a fiúkétól eltérő edzéseken is részt vettek. A nyári tábor nem csak azoknak szól, akik már a sportegyesületben fociznak, azokat is várták, akik még csak most ismerkednek ezzel a sporttal. Mivel a mai volt a zárónap a strandot töltötték az idejüket, ahol a kedvelt strandfoci mérkőzés sem maradhatott el.
Megszólaló: Károlyi Csaba – a VUK SE edzője