Városi Krónika

Adás időpontja: 
2020. június 26, péntek, 18:00
Leírás: 

Vonalban – A háziorvosi rendelések jelentős részét telefonon keresztül oldják meg

Közös ügy – Szeptemberig minden társasházban meg kell tartani a közgyűléseket
Olvasnivaló – Kölcsönzés céljából újra látogatható a Hamvas Béla Városi Könyvtár
Tető alatt – Nyári táborozásokra már használhatók a százhalombattai közösségi házak
Teljes gázzal – Újraindultak a képzések az autós iskolákban

Remény Bajnoka
A Remény Bajnoka Alapítvány közel két hónapja nyújt segítséget azoknak a százhalombattai lakosoknak, akik a koronavírus miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A dr. Vezér Mihály által létrehozott alapítvány szünetelteti a pályázat útján igényelhető 50 ezer forintos támogatást, de 10 ezer forinttal támogatnak 200 olyan battai általános iskolás diákot, akik a városban vesznek részt napközis táborban. Eddig mindössze egy jelentkezést kellett elutasítaniuk, és még 77-en igényelhetik a támogatást.
Megszólaló: dr. Bercziné dr. Fazekas Olga – a Remény Bajnoka Alapítvány kuratóriumának elnöke

Polgárőrség
A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet sok munkát adott a polgárőrségnek, városunk polgárőrei is fokozottan járőröztek az elmúlt hónapokban. A veszélyhelyzet vége rövid pihenőt engedélyezett számukra, de a hétvégén már elkezdődnek a nyári rendezvények, ahol segítenek biztosítani a helyszínt. A vízi polgárőröknek is egyre több a munkája és szárazföldi járőrökkel is gyakran találkozhatunk a város utcáin.
Megszólaló: Szél Pál – a Százhalombattai Polgárőr Szervezet elnöke

Társasházak
Újra tarthatnak közgyűléseket a társasházak. A járványhelyzet miatt az éves beszámolókat is tárgyaló közgyűléseket szeptemberig kell megtartani. Az egyik közös képviselő elmondta, nagyon fontos, hogy újra személyesen tudjanak konzultálni a lakókkal, hiszen sok kérés és kérdés merült fel az elmúlt hónapokban. Az egyik legfontosabb téma a fűtési szezon kezdete és vége lesz, amiről a megváltozott időjárási viszonyok miatt kell dönteni, és több lakó jelezte, hogy a lépcsőház takarítás gyakoriságát is növelni kellene.
Megszólaló: Fazekas Csaba – közös képviselő

Háziorvosok
Továbbra is telefonon kell bejelentkezni a felnőtt háziorvosi rendelésekre, emiatt jelentősen csökkent a betegforgalom, de telefonon sokan kérnek tanácsot a háziorvosoktól, és a receptfelíratás is telefonon keresztül történik. A jelenlegi rendszer részleteiről és a betegek jellemző panaszairól kérdeztük az egyik háziorvost. 
Megszólaló: Dr. Tóth Béla – háziorvos

Kullancs
Az elmúlt hetek időjárása kedvezett a kullancsok szaporodásának. Ezek a vérszívók éppoly veszélyesek az állatokra, mint az emberekre. A kullancs több súlyos betegség terjesztője is lehet, ezért különösen fontos, hogy megelőzzük ezeket. A legfontosabb tudnivalókat dr. Brauswetter Viktor állatorvos ismerteti nézőinkkel.
Megszólaló: Dr. Brauswetter Viktor – állatorvos

Autós iskola
Március közepén a veszélyhelyzet kihirdetésekor leálltak az autós iskolák is. Abbamaradtak a gyakorlati képzések és KRESZ vizsgákat sem lehetett tartani. Az elmúlt hetekben újra volán mögé ülhettek a tanulóvezetők, persze csak maszkban és gumikesztyűben. A csoportos KRESZ tanfolyamok is elkezdődtek Százhalombatta legnagyobb autós iskolájában. Sok fiatal már sikeres forgalmi vizsgát tett az elmúlt hetekben és telt házzal működik az iskola is.
Megszólaló: Budiás János – a Budiás Autós-Motoros Iskola vezetője

Könyvtár
Hétfő óta újra várja az olvasókat a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Egyelőre csak kölcsönözésre, illetve a járvány előtt kölcsönzött könyvek visszahozására van lehetőség, de az olvasók ennek is nagyon örülnek, amit az is bizonyít, hogy már a nyitás előtt kisebb sor alakult ki a bejáratnál.
Megszólaló: Bajnok Tamara – a HBVK igazgatóhelyettese

Régészeti Park
Hosszú szünet után pontosan egy hete nyitotta meg kapuját a Régészeti Park, de sajnos az elmúlt hétvége időjárása nem kedvezett a szabadtéri programoknak. A három és fél hektáros területen fekvő bronz és vaskori életet bemutató parkban egyelőre csak kívülről szemlélhetik a látogatók a házakat, és a halomsír is zárva van, ezért féláron, úgynevezett sétálójeggyel látogatható az őskori világ.
megszólaló: dr. Vicze Magdolna – a Matrica Múzeum intézményvezetője

Közösségi házak
Több hónap szünet után újra élet költözhet a közösségi házak falai közé. A nyár folyamán – szigorú biztonsági intézkedések mellett – meg lehet tartani a napközis gyerektáborokat, szeptembertől pedig a tervek szerint a nyugdíjas klubok is visszatérhetnek törzshelyeikre.
Megszólaló: Imre János – a Korshak Kft. ügyvezetője

Vándorszínház
Több hónapos előkészítő munka után a héten hivatalosan is megalakult a Széchenyi István Történelmi Vándorszínház. A társulatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy a magyar történelem sorsfordító, napjaink emberének is tanulsággal szolgáló eseményeit az ország és a Kárpát-medence kisebb színpadain is megjelenítse. A vándorszínház vezetésével Fazekas István százhalombattai drámaírót bízták meg.
Megszólaló: Dr. Fazekas István – a Széchenyi István Történelmi Vándorszínház vezetője

Én is Hős vagyok
„Én is Hős vagyok” címmel 10 hetes kihívássorozatot indított a rendőrség április 9-én, 3-18 éves gyerekek számára. A bűnmegelőzési játék során a gyerekeknek online feladatokat kellett megoldani, például a rendőrség munkájával vagy a biztonságos közlekedéssel kapcsolatosan. A játékban résztvevő óvodások és iskolások a játék lezárásaként csütörtökön személyesen is találkozhattak egymással és a rendőrség munkatársaival.
Megszólaló: Szatmáriné Berczi Dolóresz – r. százados, az Érdi Rk. bűnmegelőzési előadója