Kiszolgáltatva - A távhő rendszerben is problémát okozott az egy hete történt áramkimaradás
Fűtőérték - Az Oktatási és Szociális bizottság dönt a szociális alapon adható tűzifa támogatásról
Pontszám - Megtekinthették a központi felvételi lapokat a diákok
Lég kép - A hét témájaként a százhalombattai levegő minőségéről beszélünk
Jubileum – a Művészetek Palotájában lépett fel a Forrás Néptáncegyüttes
Vendégek
Sárosi Gábor – református lelkész
Szabó Zoltán – a Kőrösi iskola igazgatója
Távfűtés
Egy hete ilyenkor még sötétben ültek, jó esetben gyertyafénynél romantikáztak a lakótelep egy részén lakók, mivel az áramkimaradás következtében volt ahol csak 19 óra után tért vissza az áramszolgáltatás. A probléma következtében zavar keletkezett a távhő rendszerben is, néhány helyen fölforrósodtak, másutt kihűltek a radiátorok. A problémát az okozta, hogy a szivattyúk és a szabályozórendszerek leálltak, ezért a lakásokba nem jutott el a meleg víz. Amint az áramszolgáltatás visszaállt, a rendszer sok helyen automatikusan újraindult, ám volt, ahol javításra is szükség volt.
Megszólaló: Ligeti László – távhő csoportvezető
Tűzifa
Február elején ismét dönt az Oktatási és Szociális Bizottság a szociális alapon adható tűzifa támogatásokról. Tíz pályázat érkezett be, és azt is a bizottság határozza meg, hogy az igénylők közül ki hány köbméter fát kap. A nyertesek a döntés után néhány nappal már megkapják a „felkuglizott” tüzelőanyagot. Pályázni csak azoknak lehetett, akik kizárólag fatüzeléssel tudják megoldani a fűtést.
Megszólaló: Török Sándor – alpolgármester
A Hét témája: levegő szennyezettség
Egyre gyakrabban kerül be az országos híradókba is a téli időszak egyik komoly problémája a fokozott légszennyezettség. A párás ködös időben az apró porszemek jobban megtapadnak a vízpára cseppein. Ha napokig nincs érdemi légmozgás, mindez rátelepszik a városokra és különös, ködös szmog alakulhat ki. Aki az utcán közlekedik, ezt a levegőt kénytelen belélegezni. A légszennyezettségi adatokat az interneten is nyomon lehet követni, és érdemes is, hiszen ha ilyenkor lecsökkentjük a szabadban tartózkodás időtartamát, kevesebb szennyezőanyag kerülhet a tüdőnkbe. A Hét témájaként Százhalombatta levegőminőségével foglalkozunk.
Megszólal: Kurucz Lajos – a Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi és műszaki irodájának munkatársa., Radeczky Éva tüdőgyógyász, allergológus
Rendőrségi roadshow
Idén januárban a bűnmegelőzés egy új formáját is alkalmazza az Érdi Rendőrkapitányság. Roadshow szerűen járják az illetékességi területet, és időseknek tartanak előadást a manapság elszaporodott csalásokról. A hét elején Diósdra érkezett a roadshow, Szatmáriné Berczi Dolóresz rendőr százados két helyi rendőrrel együtt a lehetséges veszélyekről és ezek elkerüléséről beszélgetett a nyugdíjasokkal.
Megszólaló: Szatmáriné Berczi Dolóresz – r. százados, bűnmegelőzési előadó
Felvételi betekintés
Szerdán tekinthették meg az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban kijavított központi írásbeli feladatlapjaikat a negyedikesek és a nyolcadikosok. Az idei évben matematikából jobb átlagpontszámot értek el a diákok, mint tavaly, de a többségnek még mindig a magyar dolgozatok sikerülnek jobban. A nyolcadikosoknak az itt megszerzett pontokon kívül beleszámít a felvételi eredménybe a szóbeli vizsgán elért értékelés, valamint a hetedik év végi és a nyolcadik félévi osztályzat is.
Megszólaló: Simó Ildikó – az Arany iskola igazgatóhelyettese
Úton, útfélen...
Úton, útfélen, avagy Érdtől az Óceánig címmel adott önálló műsort a Forrás Néptáncegyüttes a Művészetek Palotájában. Az előadás az együttes 35. jubileumi évének első nagyrendezvénye volt. A műsorban közreműködtek a Pesovár Ferenc Néptánc Suli gyermekcsoportjai, a Felhőjárók Mozdulatszínház, Janovics Rita kerekesszékes táncművész, Szabó Sebestyén László, a Nemzeti Színház színésze, Bánki Bettina népdalénekes, egykori „pesováros” táncos, valamint a Tarsoly Zenekar. A jubileumi előadássorozat a hétvégén folytatódik.
Megszólaló: Szigetvári József – a Forrás Néptáncegyüttes művészeti vezetője
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni