Aktuális – A költségvetés módosításáról és szociális kérdésekről is tárgyalt decemberi ülésén a képviselő-testület
Adni jó – Az idén is nagyon sokan adományoztak a Hajléktalanszálló és a Családok Átmeneti Otthona lakóinak
Komposztáló – Évről évre növekszik a SZÁKOM által elszállított zöldhulladék mennyisége
Verseny vers - A Hét témájának a Slam poetryt választottuk
Fenyőünnep – Az ovisok és az iskolások a város vezetőivel együtt díszítették fel Százhalombatta karácsonyfáját
Vendégek:
László Bandy - grafikus
Nagy Péter Gábor – a Pesovár Ferenc Művészeti Iskola mb. igazgatója (néphagyomány, Luca napja, népszokások)
Testületi ülés
A héten tartotta az év utolsó ülését Százhalombatta Önkormányzatának Képviselő-testülete. Közel 30 napirendi pontot tárgyaltak meg: határoztak a gyalogátkelőhelyek közlekedésbiztonságának felülvizsgálatáról, hozzájárultak a Szennyvíztelep elektromos energia ellátását biztosító napelempark kiépítéséhez, döntöttek arról, hogy a továbbiakban is együttműködik a város a nehéz sorsú gyermekeket és családokat támogató szervezetekkel, és a költségvetést is módosították.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester, Török Sándor – alpolgármester, ÉSZKE, Nagy Balázs – alpolgármester, Fidesz, Szél Pál – önkormányzati képviselő, ÉSZKE, Szalai Attila – független önkormányzati képviselő, Szabó Attila – önkormányzati képviselő, MVJ Szövetség
Szél Pál díj
December 6-án rendezték meg 20. alkalommal a Megyenapot Pest-Pilis-Solt vármegye 1659-es alapításának emlékére. A Megyeházán rendezett ünnepségen megyei kitüntető díjakat adományoztak, és átadták a Pest Megye Díszpolgára címet is. A rendezvényen idén is volt százhalombattai díjazott, Pest Megye Közgyűlése az Év Polgárőre kitüntetést Szél Pálnak ítélte oda.
Megszólaló: Szél Pál – a Százhalombattai Polgárőr Egyesület elnöke, Szabó István – Pest Megye Közgyűlésének elnöke
Rendőrségi tanácsok
Advent az örömteli várakozás, az ünnepi készülődés időszaka, de sajnos – a rendőri statisztikák és az állampolgári tapasztalatok szerint – ezekben a hetekben a bűnelkövetők is fokozattan várják a kínálkozó alkalmakat, hogy visszaéljenek jóhiszeműségünkkel vagy figyelmetlenségünkkel. Következő összeállításunkban néhány fontos rendőri tanácsot osztunk meg Önökkel, hogy mindenkinek biztonságban teljen az ünnepi készülődés.
Megszólaló: Szatmáriné Berczi Dolóresz – rendőr százados
Vöröskereszt gyűjtés
Az idei évben is szerveztek gyűjtést a Tescóban a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszt helyi intézményei. Legtöbben tartós élelmiszert adományoztak. Több mint 900 kiló élelmiszer és finomság gyűlt össze a két napon, amit a Családok Átmeneti Otthona és a Hajléktalanszálló lakói kapnak meg. A csomagokat először szortírozták majd egyenlően osztották el az intézmények lakói között.
Megszólaló: Récsi Dóra - családgondozó
Zöldhulladék és szelektív naptár
Az idei esztendőben is decemberig tartott a zöldhulladék elszállítása. Az utolsó járatok ezen a héten érkeztek a telepre, és annyit már most lehet tudni, hogy idén is emelkedett a hulladék mennyisége. A szelektív hulladékgyűjtés naptárát is közzétette a Szákom Kft. A szelektív szigetekről is folyamatosan szállítják a hulladékot, és ez jövőre sem lesz másként.
Megszólaló: Tőke Gyula – köztisztasági csoportvezető
A Hét témája: Batta slam
Hazánkban is egyre többen kedvelik a slam poetryt. Valószínűleg a fiatalabb nemzedék, illetve az irodalomkedvelők figyeltek fel elsőként erre a nehezen meghatározható műfajra. Egyfajta versenyköltészetről van szó, ahol a slammer aktuális témáját, gondolatát olyan szövegbe rendezi, amiben nem a rím, hanem főként a mondanivaló a hangsúlyos. Leírva olykor hányaveti alkotásnak tűnhet. Nem is magyarázzuk tovább a slam poetry-t, hiszen aki kíváncsi rá, hogy mi is ez, szombaton a Hetedik BattaSlam versenyen a Polgármesteri Hivatal - Dísztermében meghallgathatja a legjobbakat. A hét témája következik, amiben szó lesz a Slam Poetry kezdeteiről, és napjaink slam kultúrájáról is.
Megszólal: Nagy Gábor – slammer, László Anikó – a Batta Slam szervezője
Kakaó party
Idén is városunk óvodásaival és kisiskolásaival együtt díszítették fel a város karácsonyfáját a Szent István téren. A gyerekek a Buborék zenekar karácsonyi nótáira táncolhattak és szaloncukrot is kaptak. A közös karácsonyfa-díszítés után a polgármester és a képviselő-testület néhány tagja vendégül látta az iskolákból és az óvodákból érkezett gyerekeket a Barátság Kulturális Központban. A „kakaópartyn” a kicsik produkciókat mutattak be, majd sütizhettek és kakaózhattak a BKK kamaratermében.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD. - polgármester, Bánki Anna – óvodapedagógus, Tornai Boglárka – pedagógus,
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni