Városi Krónika

Adás időpontja: 
2013. november 01, péntek, 18:00
Leírás: 

Közért – Gyors döntések jellemezték a Képviselő-testület ülését

Életfogytig? – Újabb bűncselekménye miatt legkorábban 2025-ben szabadulhat Balogh Lajos
Ország virág – Fővédnöki különdíjjal ismerte el a Virágos Magyarországért Mozgalom városunk eredményeit
Év végi hajtás – A Hét Témája: a közlekedésbiztonság
Rétegesen – Három helyszínen is folyik az út- és járdarekonstrukció

Vendégek:
Sárosi Gábor – református lelkész
Takács Neléta – a Pest megye szépe választás első udvarhölgye
Rajkai Róbert, Sarkadi János – a SZVISE judo versenyzője; a SZVISE judo edzője

Testületi ülés
Csaknem 30 napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Százhalombatta Képviselő-testülete. Szó esett a főtéri beruházásokról, a város környezetvédelmi programjáról, a SZÁKOM, nonprofit Kft.-vé alakításáról, valamint a Magyar Úszó Szövetség támogatásáról.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester; Szalai Attila – független önkormányzati képviselő; Szabó Zoltán – a FIDESZ önkormányzati képviselője

Balogh Lajos
A fegyházban elkövetett súlyos testi sértés miatt öt évvel kitolják Balogh Lajos feltételes szabadon bocsátásának időpontját – tájékoztatta a Halom TV-t a Szegedi Törvényszék. A százhalombattai sorozatgyilkos a 90-es évek elején négy fiatal lány életét oltotta ki. Balogh Lajos legkorábban 2025-ben, ötvenkilenc évesen szabadulhat.
Megszólaló: Juhászné Dr. Prágai Erika – a Szegedi Törvényszék szóvivője

Fővédnöki elismerés
Újabb elismerésben részesült Százhalombatta, mivel sok éven át rendkívül eredményesen szerepelt a Virágos Magyarországért Versenyen. A Fővédnöki Különdíjat a Gyulán megrendezett díjkiosztó gálán adták át.
Megszólaló: Sinka László - alpolgármester

Kompbaleset
Szirénák hangja zavarta meg az Óváros békés csendjét a kedd esti órákban. A tűzoltóautók a  tököli kompot és az arról lecsúszó munkagépet igyekeztek menteni. A hosszú órákon át tartó műszaki mentés éjszakára fejeződött be, közben az is kiderült, hogy több szabálytalanság okozta a szokatlan balesetet... Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Megszólaló: Spitz Alexandra – a Pest megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője; Lerner János – a komp üzemeltetője

A Hét Témája: Közlekedésbiztonság
Elindult a „Lavina”, amely remélhetőleg nem fog tömeges büntetést zúdítani az autósokra. A Rendőrség közlekedésbiztonsági akciójáról van ugyanis szó, amely láncszerű sebességmérést jelent. A rendőrök egymás után több traffipaxot helyeznek el a kijelölt útszakaszokon, amivel elsősorban azokat akarják kiszűrni, akik a sebességmérőket megközelítve lassítanak, majd azokat elhagyva újra a gázpedálra taposnak. Ennek apropóján választottuk a Hét Témájául a közlekedésbiztonságot.
Megszólaló:Kürti István – az Érdi Rendőrkapitányság osztályvezetője; Szél Pál – a Közrendi Bizottság elnöke; Vasicsek Lajos – a Batta Alkusz Kft. ügyvezetője

Út- és járdarekonstrukció
Szerencsére az időjárás is kedvez a kültéri munkáknak, így továbbra is gőzerővel folyik az út- és járdarekonstrukciós munka a városban. A kivitelezők most három helyszínen dolgoznak: aszfaltoznak, térköveznek és kerékpárutat újítanak fel.
Megszólaló: Cifka János – a Puhi Tárnok Kft. műszaki vezetője