Tájékoztató a baromfik zártan tartásáról

Január 16-án megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata, amely Magyarország teljes területén előírja a baromfik zártan tartását. Az intézkedés célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal való érintkezés lehetősége, ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata.
Az Országos Főállatorvos 1/2020. számú határozatában, a Magyarország területén található valamennyi állattartóra vonatkozóan elrendelte a baromfik zártan tartását. Amennyiben a kifutó felülről és oldalról megfelelő erősségű madárhálóval nem védett, abban az esetben az állatokat állattartó épületbe bezártan kell tartani.

 

Szintén továbbra is érvényes a baromfitelepek járványvédelmi minimum feltételeit tartalmazó 2017-es főállatorvosi határozat, amely az állományok közötti terjedés megakadályozását szolgálja az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozásával. Ezen előírások között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Az állatok almozására használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől. A határozat tartalmazza a zártan tartáshoz használt építmények – víziszárnyasok, illetve egyéb szabadon tartott baromfik telepítési sűrűségnek megfelelő – minimum alapterületét is.

 

Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól.

 

A  madárinfluenzával kapcsolatos információk folyamatosan frissülve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján találhatóak.

 

(https://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza).