Paletta

Adás időpontja: 
2022. szeptember 26, hétfő, 19:15
Leírás: 

HANGSZERKÉSZÍTŐS - Az idei Battai Napokon, az Erőmű Gyereksziget Mestertér elnevezésű kínálatában a hangszerkészítés ’rejtelmeibe’ is betekinthettek az érdeklődők

ESZTER-LÁNC
Kárász Eszter – színésznő Gyerekzenekarával, az Eszter-lánc mesezenekarral 2012-től muzsikál az ország és a világ számos pontján. Interaktív mesekoncertjeik gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szólnak – mint az idei Battai Napokon.
Megszólaló: Kárász Eszter – színésznő, előadóművész

HANGSZERKÉSZÍTŐS
Az idei Battai Napokon, az Erőmű Gyereksziget Mestertér elnevezésű kínálatában a hangszerkészítés ’rejtelmeibe’ is betekinthettek az érdeklődők.
Megszólaló: Pács Botond – foglalkozásvezető, hangszerkészítő

HUGONNAI VILMA
Gróf szentgyörgyi Hugonnai Vilma életéről Kertész Erzsébet írt regényes életrajzot „Vilma doktorasszony: Az első magyar orvosnő életregénye” címmel. Emlékéről a budapesti Turay Ida Színház készített színdarabot, amelyet 2014-ben mutattak be „Doktornők” címmel. A Bátrak földje című, 2020-ban bemutatott televíziós sorozatban a női főszereplő, Rokoczay Anna karakterét pedig jelentős részben róla mintázták. Hugonnai Vilmáról szól történelmi sorozatunk legújabb állomása.
Megszólaló: Kovács Edina – történész

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Szeptember 27. – Kozma és Damján emléknapja
Szeptember 29. – Szent Mihály napja
Az arábiai származású testvérpár, Kozma és Damján orvosi pályára készültek, de mivel megtagadták a bálványimádást, Krisztus után 303-ban a császári helytartó megölette őket. Tiszteletük eredetileg a keleti egyházban virágzott, de később Róma is átvette. Az ő képmásuk is szerepel a szent korona alsó részén, mintegy védve a magyar királyok egészségét. Kozma inkább az orvosok, Damján a patikusok védőszentje. Mihály arkangyal az égi seregek vezére, ő kíséri a halott lelkét a túlvilágra és ő teszi mérlegre az elhunyt jó és rossz cselekedeteit. Ezzel függ össze a hordozható ravatal, „Szent Mihály lova” elnevezése is. Szent Mihály napja az egész magyar nyelvterületen a gazdasági év nevezetes fordulópontjának számított és a pásztorszerződéseknél nagy szerepet játszott. Régen a pásztorok a Szent György-napkor kihajtott állatokat ezen a napon hajtották be ismét a faluba és ekkor számoltak el.

J.P-SEK
„Nem számít hogy hány éves vagy, fiú vagy lány, nálunk megtalálod azt a stílust, ami hozzád a legközelebb áll.” – ennek jegyében, a tánc sokszínűsége is megmutatkozott a J.P. Dance Company Battai Napokon való fellépésén is.
Megszólaló: Zsombik Adri – tánctanár

FORRÁSOSOK
A „Táncözön” című battai táncegyüttesek bemutatóján nem csupán az ún. modern táncok képviselői léptek színpadra – a ’képet’ a Nagyforrás Táncegyüttes tagjai tették teljessé.
Megszólaló: Szigetvári József – főszervező, művészeti vezető

SPIGIBOY
Spigelhalter László vidéki srácként programozó-matematikus szakon végzett az ELTE-n, de a zene világa már egyetemi hallgatóként beszippantotta és azóta sem ereszti. DJ Spigi, másnéven Spigiboy a „hétköznapokon” Vácrátót polgármestere – az általa szolgáltatott zene adta a keretét az „I Love Retro” elnevezésű programnak.
Megszólaló: Spigelhalter László „Spigiboy” – lemezlovas

GROOVEHOUSE
A Groovehouse magyar pop rock együttes, legsikeresebb daluk a Hajnal, mely megjelenéséig minden korábbi rádiós játszási rekordot megdöntött. Az idei Battai Napokon az „I Love Retro” elnevezésű program első fellépője a Groovehouse volt.
Megszólaló: Kis Judit „Judy” – énekesnő;
Kárpáti Zsolt – énekes

BEBE
Abebe Dániel – művésznevén: Bebe, aki a Back II Black együttes énekese – apai ágon etióp származású. Bebe már a gimnáziumi évei alatt tudta, hogy énekes akar lenni. És ez azóta sem változott…
Megszólaló: Bebe – énekes