Paletta

Adás időpontja: 
2022. július 04, hétfő, 19:15
Leírás: 

Műsorunkban felidézzük a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál eseményeit, beszámolunk a Chorus Matricanus előadásáról, és megemlékezünk egy hollywoodi filmrendezőről is

SZTC ÉVZÁRÓ GÁLA
Mai műsorunk első perceiben az SZTC, vagyis a Százhalombattai Torna Club Táncszakosztályának Évzáró táncgálájára kalauzoljuk el Önöket, íme!
Megszólaló: Nagyné Török Anikó – szakosztályvezető, tánctanár

OPERETTCIA
A Musical Akadémia JP év végi záróelőadása az Operettcián túl játszódik, ahol a nagymama az unokáit egy zenés utazásba repíti, elmeséli régmúlt, igaz és szívet melengető történeteit, miközben vidám operett slágerek hangzanak el. Az „Operettcia” című zenés játékot az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban láthatta a közönség.
Megszólaló: Petróczi Gábor – a Musical Akadémia vezetője

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Szent Jakab hava
Júliust a régi magyar hagyomány Szent Jakab havának nevezte, a hónap utolsó dekádjában, 25-én ünnepelt apostol, Jakab tiszteletére, aki Jézus legelső tanítványai közé tartozott öccsével, Jánossal együtt. A hónap régi latin neve Quintilis, mert a márciussal kezdődő római időszámítás szerint az ötödik helyen állt. A babiloni asztrológia heliocentrikus világképében a Nap e hónap 23-a tájában lépett az Oroszlán jegyébe, innen ered a régi naptárakban előforduló „Oroszlán-hava” elnevezés. Az egyházi ünnepek közül fontos a Sarlós Boldogasszony, Margit, Elek, Illés, Jakab és Anna napja. Legendák és folklorisztikus hagyományok koszorúja övezi mindegyik szent emlékét.

CSOÓRI SÁNDOR FESZTIVÁL
Első alkalommal rendezték meg a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált, melynek célja, hogy a nagy nyilvánosság előtt megmutassa a népművészeti mozgalom sokszínűségét, kiemelkedően magas színvonalát és a Csoóri Sándor Program közösségekre gyakorolt jótékony hatását. A fesztivál a Kárpát-medence harminc helyszínén – köztük Százhalombattán – egy időben megvalósuló nagyszabású rendezvény volt, közel 20 000 zenész, táncos és kézműves részvételével.
Megszólaló: Sikentáncz Szilveszter – a Csoóri Sándor Alap Pest megyei referense

CSIPKÉSEK
„Sokszínű programok a népművészet jegyében” – ez volt a mottója a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztiválnak, melynek keretében Százhalombattán a Szent István téren változatos programokat kínáltak a kézművesek is, megmutatva, hogy milyen sokféle a népművészet útja, melyet összeköt a közös élmény és érték.
A Magyar Csipkekészítők Egyesülete, ill. a Gombolyag Klub is képviseltette magát az eseményen.
Megszólaló: Uti Lajosné – a Gombolyag Klub vezetője

KÉZMŰVESEK
„Ismerjük meg hagyományos népi tárgykultúránkon keresztül múltunkat, szokásainkat és értékeinken át ablakot nyithatunk jövőnkre is.” – ezt vallja Ament Éva az Iharos Népművészeti Egyesület elnöke, aki összefogta a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztiválra érkezett kézműveseket.
Megszólaló: Ament Éva – az Iharos Népművészeti Egyesület elnöke, népi iparművész

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Július 2. – Sarlós Boldogasszony napja
„Ha Sarlós Boldogasszony napján eső esik, akkor négy héten át esik”, vagy a „Sarlós Boldogasszony napi eső Lőrinc-napig tart” – mondták a régiek, utalva arra a megfigyelésre, hogy a borultabb, csapadékosabb időjárás egy kései hulláma egész július első felére átnyúlhat. A népi kalendáriumból, ötödikéről ide kívánkozik Sarolta napja is, amikor aggódó tekintettel kémlelték az eget a hajdani aratók. Ezt az ótörök eredetű nevet viselte Géza fejedelem felesége, Szent István királyunk édesanyja. Mivel a korábban nagyon népszerű névünnep időpontja még beleesik a negyven napos Medárdi ciklusba, gyakran előfordult, hogy a nyári monszun egy-egy kései hulláma leparancsolta az aratókat a búzatábláról. Sarolta esője pedig, miként a hajdani időjósok megfigyelték és hangoztatták is, tönkreteszi a várható diótermést.

GEORGE CUKOR
George Cukor a legismertebb hollywoodi rendezők egyike volt. Hosszú életét nagy sikerek kísérték, de megismerte a bukást is. Ezúttal a magyar származású amerikai filmrendezőről beszél Kovács Edina történész.
Megszólaló: Kovács Edina – történész

CHORUS MATRICANUS
Az idei Városi Pedagógusnapon a Chorus Matricanus Nőikar tagjai is felléptek és egy kis ízelítőt adtak abból az ún. doktori koncertből is, amit karnagyuk vezényletével előadtak néhány nappal az ünnepség után. Fűri Anna azóta már sikeresen túl van karvezetés zárókoncertjén és a művészeti képzés területén szerzett tudományos fokozatához ezúton is szívből gratulálunk.
Megszólaló: Fűri Anna – karnagy