A karácsonyi készülődés jegyében adventi koszorúkészítéssel, foltvarrással, gyertyagyújtással és karácsonyi verssel próbálunk nézőinknek segíteni az ünnepre hangolódásban
JUHÁSZ GYULA – RORATE
A hajnali mise a római katolikus egyházban advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden nap hajnalban tartott szentmise Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére, amelyet roraténak is neveznek, a mise bevezető szavai után. Angyali misének is hívják, mert az angyali üdvözlet nyilvános elmondásával fejeződik be, másrészt mert Mária evangéliumát és Gábriel arkangyal köszöntését foglalja magába. Juhász Gyula Roráté című versét József
Rozsnyai Júlia előadásában hallhatják.
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
December – Karácsony hava
A karácsonyt megelőző négy hétben több, a néphagyományok szempontjából fontos nap is van. December 6-a Szent Miklós napja, december 13-a Luca napja, 21-én Tamás napja, december 24-e pedig Ádám és Éva napja. A karácsony előtti négy hét időszakát, az adventet az 5. század óta tartják számon. A karácsony ünneplésével együtt terjedt el és összetartozik a két fogalom: karácsony és advent, a felkészülés és az ünneplés. A négy vasárnapból álló adventi időszakot VII. Gergely pápa rendelte el. Az advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak és advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
ELSŐ GYERTYAGYÚJTÁS
Az advent jellegzetes jelképe az adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba, Magyarországon azonban csak a 20. század vége felé kezdett elterjedni. Advent első vasárnapja, az idei első gyertya meggyújtásának napja november 29-ére esett.
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Az adventi koszorú
Az adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún és minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és a fény jelképével díszítették. A gyertyák színe katolikus körökben egy kivételével lila: a bűnbánat és a megtérés jelképe. A meggyújtás sorrendjében a harmadik gyertya rózsaszín, ami a küszöbön álló ünnep fölött érzett örömöt, valamint Mária anyai örömeit szimbolizálja. Az adventi koszorún meggyújtott gyertyák közül mindegyik egy fogalmat szimbolizál – hit, remény, szeretet és öröm. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak. Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit); zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény); Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya); Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet).
DÍSZÍTŐS
Az adventi koszorú lehet felfüggeszthető vagy asztalra helyezhető. Készülhet fenyőből, örökzöldből, sok-sok apró díszítéssel, de akár műszőrme alapra is. A négy gyertyát advent négy vasárnapján szokás meggyújtani, az ünnephez közeledve mindig eggyel többet. Most pedig megmutatjuk Önöknek – milyen az ünnepi díszítés egy ízig-vérig virágboltos szemével.
Megszólaló: Henrik Kati – virágkötő, bolttulajdonos
KISS ZSUZSI
Blokk, fércelés, steppelés, sablon és applikáció vagy rátét – ezek olyan alapfogalmak, melyeket a foltvarrók használnak és „alkalmaznak” miközben szebbnél-szebb takarókat, ágyneműket, falvédőket, ill. sokféle használati és dísztárgyakat készítenek. Kiss Tiborné Zsuzsi a Folthalom Varróklub tagjaként már számos kiállításon megmutatkozott alkotásaival, most viszont első önálló kiállítása nyílt a HBVK-ban. Sajnálatos módon a korlátozások miatt az olvasók és az érdeklődők előtt zárva vannak az intézmény ajtajai – így mi most a „technika segítségével” mutatjuk meg Önöknek a csodaszép alkotásokat.
Megszólaló: Kiss Tiborné – foltvarró, pedagógus
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
November 30. – Mark Twain születésnapja (1835.)
185 éve született Mark Twain – eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens – amerikai író, újságíró, humorista. Szegény, de a kor fogalmai szerint előkelő családban nőtt fel, anyja és apja révén is olyan ír–angol felmenőkkel rendelkezett, akik már a függetlenségi háború előtt letelepedtek az Újvilágban. A Mark Twain álnevet először 1863-ban használta. Az álnév egy folyami hajós szakkifejezés, helyesen írva mark two és a mélységmérő rúdon a második vonást jelentette: ez volt a minimális mélység a gőzös biztonságos haladásához. Legismertebb művei: a Tom Sawyer kalandjai, az Élet a Mississippin és a Huckleberry Finn kalandjai. 1874-ben egy Remington írógépet vásárolt és a Tom Sawyer kalandjai volt az első olyan könyv a világon, amelynek a kéziratát az író írógéppel készítette. Mark Twain ünnepelt hírességként halt meg. Életműve sok amerikai íróra elemi hatással volt. Ernest Hemingway azt mondta róla: „Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finnből… Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót.”
ROBOTIKA
A számítógépes programozás az iskolákban meglehetősen új trend, viszont nagy lehetőség a fiatalok számára. A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban már a 2018/19-es tanévtől bevezethették a robotika oktatását, mely számtalan lehetőséget kínál a gyerekeknek, variálható, színes, izgalmas robotok létrehozását teszi lehetővé. A nyár folyamán még arról számoltunk be Nézőinknek, hogy egy új teremben lesz lehetőség az informatika világában való elmélyülésre, ezúttal pedig már örömmel tudatjuk Önökkel, hogy az intézmény eszközparkja 13 új laptoppal bővült.
Megszólaló: Valkainé Major Gabriella – középiskolai tanár;
Dr. Horváthné Dr. Hidegh Anikó – intézményvezető
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
December 1. – A magyar rádiózás napja
A magyar rádiózás napja 1925 óta létezik, minden évben december 1-jén, a folyamatos magyar rádiósugárzás évfordulóján tartják. A rádióadás technikai hátterét (erősítők, stúdiók és adóállomások műszaki berendezései) a Magyar Királyi Posta biztosította, a műsorokat a Telefonhírmondó Részvénytársaság készítette. 1925. december 1-jén este 8 órakor indult meg a folyamatos rádiós műsorsugárzás avatóünnepséggel, majd hangversennyel. A megnyitón Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója rádión keresztül szólt a hallgatókhoz a Rákóczi út 22. szám alatt lévő stúdióból magyar, angol és francia nyelven. A műsort a csepeli szikratávíró állomás sugározta és ekkor még a rádióadás heti 50 óra volt.
SZENTE ÁRPÁD CSABA
A Hair című világhírű musical főhőse, Claude Bukowski egy kivándorolt család sarja behívót kap. Háborúba kell mennie az egy soknemzetiségű Közép-Európából a soknemzetiségű Amerikába sodródó fiatalembernek. New Yorkban a szabadságvágyát sokféleképp megfogalmazó, identitását kereső fiatal társaságba csöppen. A Berger vezette csapat a bevonulás előtt elégeti behívóját és ezt várják Claude-tól is. Így kezdődik a Pannon Várszínház társulata által is színre vitt és a BKK színpadán bemutatott musical.
Megszólaló: Szente Árpád Csaba – színművész
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni