Műsorunkban felidézzük az elmúlt évek legérdekesebb kulturális eseményeit, melyek április első napjaiban történtek
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Április 11. – a Költészet napja, József Attila születésnapja (1905)
Vannak, akik azt mondják, József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. Mondják ezt azért, mert a kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték és aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett. A Budapesten található Gát utcai szülőháza és a balatonszárszói panzió – földi és szellemi világrajövetelének helyszíne – ma emlékmúzeum, születésének centenáriumi esztendejét, 2005-öt pedig az UNESCO József Attila-évnek nyilvánította. 1964 óta pedig az ő tiszteletére ünnepeljük április 11-én a Költészet napját, így tisztelgünk a tragikus sorsú poéta emléke és a magyar líra előtt.
VIDÁM ÉS JÓ VOLT
A magyar költészet napjához kapcsolóan 2014-ben a BKK Kamaratermében „Vidám és jó volt…” címmel Galkó Balázs színművész és Márta István zeneszerző tolmácsolásában József Attila verseket hallhattak az irodalomkedvelő diákok és tanáraik.
Megszólaló: Galkó Balázs – színművész;
Márta István – zeneszerző
LACKFI JÁNOS
Lackfi János szerint az írás „minőségi szórakozás, terápia, kaland, ima, önismeret, önfejlesztés, meditáció és nem utolsósorban közösségi élmény”. 2015-ben a Magyar Költészet Napja Lackfi Jánossal a HBVK-ban „minőségi szórakozás, terápia, kaland, ima, önismeret, önfejlesztés, meditáció és nem utolsósorban közösségi élmény” volt a közönség számára.
Megszólaló: Lackfi János – József Attila-díjas költő, író, műfordító, tanár
BÍZNI
„Bízhatunk-e egymásban? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem...” – ez az idézet lett a mottója 2016-ban annak a rendhagyó költészetnapi műsornak, amely minden évben a Sérültekért Alapítvány szervezésében, ill. a Felhőjárók és barátaik előadásában kerül bemutatásra. A Bízni című gálaműsornak – a hagyományokhoz híven – a BKK adott otthont.
Megszólaló: Rédli Éva – főszervező, drámapedagógus;
Szélpál Stefi – főszervező, drámapedagógus
VARRÓ DÁNIEL
1967 óta április 2-a, vagyis Hans Christian Andersen születésnapja a Nemzetközi Gyermekkönyvnap. A könyvnapi események célja, hogy olvasásra bíztassa a gyerekeket és felhívja a figyelmet a gyermekirodalomra. 2011-ben, a Nemzetközi Gyermekkönyvnap alkalmából a HBVK kis olvasóihoz vendég érkezett, méghozzá Varró Dániel költő, műfordító.
Megszólaló: Varró Dániel – költő, műfordító
PÖTTYÖS PANNI
Pöttyös Panni Meseország legkíváncsibb kislánya. Pontosan olyan, mint mi voltunk, vagy amilyenek szüleink voltak kiskorukban. Mindaz a csodálatos dolog megtörténik vele, ami bármely más gyermekkel. A Szabad Ötletek Színháza által „életre keltett” Pöttyös Panni című zenés mesejátékban a betétdalok, a díszlet és a jelmez mind-mind ezt a varázslatos világot igyekezett színesíteni. Az előadást 2012-ben láthatták a százhalombattai gyerekek.
Megszólaló: Bor Viktor – a társulat vezetője, zeneszerző, színész;
KARIKATÚRA KIÁLLÍTÁS
2011-ben a Százhalombattai Hírtükör „Ez Van” című országos karikatúra-pályázatára érkezett munkákból kiállítás is nyílt a „Matrica” Múzeumban. A verseny első helyezését Dluhopolszky László nyerte el, vele beszélgettünk a díjkiosztás után.
Megszólaló: Dluhopolszky László – karikaturista
MOLNÁR V. JÓZSEF
Molnár V. Józsefet elsősorban a néprajzzal kapcsolatban ismerhetjük, a népi/égi tudás nagy ismerője ő. Jóska bácsi szerint a hagyomány egyetlen célja a folytatása. Mintákat akar adni, hogy miképpen lehet a hagyományt most, itt folytatni, ebben a világban, hogyan lehet tiszteletben tartani mindazt, ami velünk született. Molnár V. Józseffel a HBVK-ban 2012-ben tartott – a „Világvége próféciák a Kárpát-medencében” c. előadása előtt beszélgettünk, arról, mit jövendölnek a régi jóslatok… Molnár V. József idén március 17-én ünnepelte 90. születésnapját.
Megszólaló: Molnár V. József – előadó, magyarságkutató
NÉPDALSZÍNHÁZ
Szakcsi Lakatos Béla és Vasvári Pál, a Magyar Jazz Quartet zeneszerzői 2013-ban a BKK Jazz Teázójában is bemutatott Népdalszínház című műsora kizárólag régi magyar népdalok feldolgozásait tartalmazta. A project érdekessége az volt, hogy az együttes történetében először énekesnővel dolgoztak, a rendkívüli tehetségű, fiatal Ránki Borbálával, aki hitelesen tolmácsolta a dalokat. Vasvári Pál 2016 óta már csak az égieknek zenél…
Megszólaló: Vasvári Pál – zenész, a Magyar Jazz Quartet vezetője
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni