Paletta

Adás időpontja: 
2019. december 16, hétfő, 19:15
Leírás: 

Műsorunkban betekintést nyújtunk a művészeti iskola tanárainak és diákjainak, valamint a Chorus Matricanus kórus adventi koncertjébe is 

ELVÁLASZTÓ
December 22. – Advent negyedik vasárnapja
Advent negyedik vasárnapján, december 22-én ismét visszatérünk a lilához: ilyenkor kell meggyújtani az utolsó, még érintetlen gyertyát. Ez szimbolizálja a szeretetet és emlékeztet arra, hogy ne veszítsük el az örömteli várakozás bensőséges érzését még a legnagyobb sürgés-forgásban sem. Az utolsó gyertya az adventi koszorún tehát a szeretetet, valamint Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja, aki erre a csodálatos emberi érzésre támaszkodva hirdette Jézus eljövetelét, megnyitva felé az emberek szívét. Az ezotéria szerint ezen a napon egy lila lepelbe bújt angyal érkezik a földre, aki – kezében egy lanttal, sok kis angyal kíséretében –a tiszta szívű emberekhez énekel. A dal, melyet zengenek, a békét és az újjászületést hirdeti.

A SÜNI ÉS A KISLÁNY
Szúrós, mogorva, undok – mindenki ezt gondolja a süniről, míg egy szép téli napon egy szánkózó kislány rátalál búvóhelyére. Attól a naptól kezdve már nem tud nyugodtan téli álmot aludni a kis sündisznó… Így kezdődik a Nefelejcs Bábszínház A süni és a kislány című előadása, amely egy orosz népmese nyomán született és arról szól, hogy csak az ismer bennünket, aki nem csak kívülről lát minket, hanem belülről is. Legalább egy kicsit.
Megszólaló: Erdélyi Erika – bábszínész

MÉZES MARCSI
Kovács Mária – vagy ahogyan sokan őt ismerik „Mézes Marcsi” – hobbiból kezdett el mézeskalácsot díszíteni. Mára már eljutott oda, hogy engedéllyel rendelkező mézeskalács díszítő és termékeit ajándéktárgyként értékesíti. A BKK adventi családi napján Mézes Marcsi segítségével készülhettek a ’finom díszek’.
Megszólaló: Kovács Mária „Mézes Marcsi” – mézeskalács díszítő kisvállalkozó

SZAMI ADVENTI
A Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola Adventi koncertjén közreműködtek az iskola művésztanárai és növendékei, valamint a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Nőikar. A rendezvénynek a Kőrösi Iskola aulája adott otthont.
Megszólaló: Adorjánné Visontai Katalin – a SZAMI igazgatója

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
December 22. – Berlinben megnyitották a 30 éve lezárt Brandenburgi kaput (1989.)
A Brandenburgi kapu Berlin központjában levő korai klasszicista építmény, a város és egyben Németország jelképe. A kaput Carl Gotthard Langhans építette 1788-1791 között II. Frigyes Vilmos porosz király rendeletére és az idők során több olyan eseménynek tanúja volt, amelyek nemcsak Berlin és Németország, hanem Európa és a világ 20. századi történelme szempontjából is fontosak.                                                                                              1961. augusztus 13-a, a berlini fal felépítése után a kapu a lezárt zóna közepére került és sem keletről, sem nyugatról nem lehetett áthaladni rajta. Az építményt
csak a keletnémet határőrök közelíthették meg. 28 évvel a fal építése után, 1989. december 22-én a brandenburgi kaput 100 000 ünneplő ember jelenlétében újra megnyitották. A brandenburgi kapu jelentette a határt Kelet-Berlin és Nyugat-Berlin között és egyúttal a Varsói Szerződés és a NATO országai között. A német újraegyesítésig a hidegháború jelképe volt, majd 1990 után Németország és Európa újraegyesítésének szimbóluma lett.

MEDGYESI MILÁN
Medgyesi Milán gyermekkora óta érdeklődik a mozgókép és a fényképészet iránt, azt mondja, szerencsés, hiszen neki a munkája egyben a hobbija is. Medgyesi Milán fotóriportjaiból készült, ún. ’érzékenyítő kiállítása’ még az év végéig látható a BKK emeleti galériájában.
Megszólaló: Medgyesi Milán – képszerkesztő-fotóriporter

A NŐK IS…
A Turay Ida Színház „A nők (is) a fejükre estek” című előadásában kicsit a nők elé gurul az a bizonyos görbe tükör és „A férfiak a fejükre estek!” című darab folytatásaként a már jól ismert hősök mellett új szereplők is felbukkannak. A BKK-ban ez az előadás zárta az idei Őszi-téli „Örkény” bérletes előadások sorát.
Megszólaló: Sztárek Andrea – rendező, színésznő;
Lovas Emília – színésznő

BOREST
Az elmúlt évek sikerének köszönhetően – az idén immár harmadik alkalommal rendezett a HBVK alapítványa interaktív borestet. A szervezők és Czifrik Kati játékmester célja ezúttal is az volt, hogy ismerősökkel, barátokkal, munkatársakkal teljen meg a könyvtár és mindenkit magával ragadjon a közös játék élménye.
Megszólaló: Miklós Magdolna – a „Százhalombattai Könyvtárért” Alapítvány kuratóriumának elnöke

CHORUS KONCERT
Mai műsorunkat a Chorus Matricanus Nőikar adventi koncertjével zárjuk, melyre a százhalombattai Szent István templomban került sor.
Megszólaló: Fűri Anna – karnagy