Paletta

Adás időpontja: 
2013. május 20, hétfő, 19:15
Leírás: 

A BŰBÁJOS LAKAT
Berze Nagy János néprajzkutató 1907-től 1913-ig írta nagy munkáját, a Meseszótárt, mely kéziratának szedését, nyomdai munkájának előkészítését is elkezdték, ám a háború közbejött és szerencsétlen módon a műnek minden változata eltűnt. Az elveszett Meseszótár után másik nagy műve a magyar mesekatalógus. Az általa számba vett több mint félezer mese a magyar népmesék első nagyobb, korszerű rendszerezése volt – és egyáltalán az első ilyen európai munka – egyetlen kiadása egyébként ma is keresett mű. Az elmúlt hétvégén Családi színházi előadással várták az érdeklődőket a BKK-ban. A Pécsi Bóbita Bábszínház előadásában látott “A bűbájos lakat” c. mesejáték Berze Nagy János gyűjtése alapján készült.
Megszólaló: Papp Melinda – bábszínész

NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ
A Közép-Magyarországi Gyermek Néptáncosok Találkozója a Közép-magyarországi Folklórszövetség éves rendezvénye, melynek során 20-25 budapesti és pest megyei gyermek néptáncegyüttes mutatkozik be. Az idén a BKK társszervezőként és helyszínadóként csatlakozott ehhez a kétnapos programhoz, amelyen a színházteremben való gálaműsorok után vidám népi játszóház is várta a gyerekeket.
Megszólaló: Szigetvári József – a Forrás Néptáncegyüttes művészeti vezetője; Berger–Budai Gréta – a ráckevei Bokréta Néptáncegyüttes tánckarvezetője

TANKER. KONCERT
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az oktatási intézmények fenntartására jött létre – így a művészeti iskolák is már a KIK-hez tartoznak. A százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont a tankerületi művészeti iskolák koncertjének.
Megszólaló: Adorjánné Visontai Katalin – a művészeti intézményegység vezetője 

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Május 21. – Fehér Klára születésnapja (1922)
Fehér Klára József Attila-díjas író, újságíró – ugyan kereskedelmi középiskolában érettségizett és közgazdasági egyetemre járt, de már eközben újságíróként a Szabad Nép és a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1979-től szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Riportokkal, színdarabokkal, ifjúsági regényekkel kezdte pályáját. Regényeiben a háború utáni fiatal értelmiség sorsával és a kisemberek mindennapi életével foglalkozott. A szórakoztató irodalom műfajaiban is jeleskedett, bábjátékait, tévé és rádió játékait sokszor láthattuk, hallhattuk. Humora és mély emberismerete tették népszerűvé. Emlékezetére Fehér Klára irodalmi díjat alapított szintén író, műfordító férje, Nemes László. A díj azon fiatal írók támogatását szolgálja, akik Fehér Klára írónő humanista szellemében írnak.

SZÍNEZD ÚJRA
„Ismeretek a színekről, azok egymáshoz és hozzánk való viszonyáról, kis színtani ismeretszerzés, a saját élettereink színezéséhez, színkeverési gyakorlatok, szín- és anyagtársítások.” Röviden így lehetne összefoglalni – mi mindennel várta az érdeklődőket Ambrus Ági designer a Kszellmann Flóra Dunafüredi Közösségi Házban tartott „Színezd újra” előadásain.
Megszólaló: Ambrus Ági – designer

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Május utolsó vasárnapja – Nemzetközi Gyermeknap
A Nemzetközi Gyermeknapot Magyarországon május utolsó vasárnapján, más országokban június elsején ünneplik. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban, majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben. 1950 óta ünnepeljük a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata alapján, amelynek akkor az volt a célja, hogy elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeinek megsegítését szolgáló akciókat szervezzenek. Magyarországon 1931-től létezik ez a gyerekekről szóló ünnep, de akkor még Gyermek Hétnek hívták – és egy teljes hétig tartott. 1950 óta már csak egy nap és május utolsó vasárnapján tartják. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira, sajátos világukra – na meg persze különféle programokkal „kápráztassák el” őket. Ezen a napon számtalan családi program, játék és új élmény várja a kicsiket és nagyobbakat egyaránt.

VEKERDY EA.
„Mit kell/kellene tudnunk a gyerekről és magunkról? Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyermekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ vallja?” – Dr. Vekerdy Tamás szerint a válasz: NEM! A népszerű pszichológus, író „Érzelmi biztonság” címmel tartott előadást a BKK-ban.
Megszólaló: Dr. Vekerdy Tamás – pszichológus, író

WEISZ VIKTOR
Valóra vált Weisz Viktor álma. A Voice óta ugyanis minden megváltozott az életében. Az énekes úgy érzi, hogy a tehetségkutató meghozta azt a boldogságot és népszerűséget, amelyre mindig is vágyott. Weisz Viktor nemrégiben vendégként járt Százhalombattán – ekkor készült vele a most következő beszélgetés.
Megszólaló: Weisz Viktor – énekes