Paletta

Adás időpontja: 
2013. június 24, hétfő, 19:15
Leírás: 

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Június 24. – Szent Iván napja
Szent Iván napja, azaz Keresztelő Szent Jánosnak, Jézus megkeresztelőjének az emléknapja. Magyarországon a délszláv hatást mutató Iván változat honosodott meg a magyar Jánossal szemben – ezért is hívjuk Szent Iván napjának. A keresztény egyház Szent János ünnepét az V. század óta jegyzi, a pogány hagyományokra visszavezethető kultikus tüzeket az egyház liturgiájába átültette, a tüzeket megszentelte. Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, országszerte a kultikus tűzgyújtások ideje, a tűzgyújtáshoz pedig számos hiedelem fűződik. Azt tartották, ezek a tüzek megvédenek a betegségek, elsősorban a pestis ellen, a termést pedig védik a jégveréssel szemben. Magyarországon erről a szokásról a XV. század óta vannak feljegyzések. Napjainkban is a tűz körül a fiatalok termékenység és szerelemvarázsló dalokat énekelnek, a tüzet körüljárják és szokás a tűz átugrása is. Ennek általában szerencsehozó erőt tulajdonítanak.

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA
A Múzeumok Éjszakája évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen mi más is lehetne kellemesebb egy forró nyári nap éjszakáján, mint hódolni a történelem, a művészetek és a velük összekapcsolható értékek nyújtotta látványosságoknak. Ilyenkor szó szerint más megvilágításba kerülnek az egyes tárlatok – így volt ez az elmúlt hétvégén a „Matrica” Múzeumban is, ahol az ország számos pontjáról érkeztek látogatók – érdekesség, hogy köztük a legfiatalabb mindössze 1 hónapos volt...
Megszólaló: Dobos Ágnes – a „Matrica” Múzeum PR marketing- és  reklámmenedzsere, sajtóreferens

CATS ÉVZÁRÓ
A Cats Dance Team tagjai voltak már hazai, nemzetközi és világ-versenyek résztvevői és dobogósai – most mégsem „világraszóló” sikerükről számolunk be Nézőinknek, hanem arról, hogy a tánccsoport tele van lelkes fiatallal, akikkel vezetőjük újraépíti a csapatot. A most következő beszélgetés a BKK-ban, az évadzáró táncgála előtt készült.
Megszólaló: Czindrich József – tánctanár, koreográfus

GITÁRKONCERT
A BKK-ban működő és Miklós Adalbert által vezetett Gitár tanfolyam fő feladata, hogy utánpótlást biztosítson az Ifjúsági Gitárzenekar részére. Kameránkkal az évadzáró koncerten jártunk, ahol meggyőződhettünk arról, hogy utánpótlásból itt sincs hiány.
Megszólaló: Miklós Adalbert – gitártanár

Június 24. – Szent Iván napja az északi népeknél
Időjárási, éghajlati okokkal magyarázható, hogy Szent Iván éjjelének ünnepe az északi (skandináv és balti) népeknél a mai napig élő, valódi ünnep. A zord, hűvös éghajlaton az egyébként rövid nyár érkezése igazi öröm az emberek számára. Ma is ezerszámra lángolnak fel a máglyák Szent Iván éjjelén, általában valamely magaslaton, hogy minél messzebbre látszódjék. A fiatalok „páfrányvirágot” keresnek, hiszen a hiedelem szerint ezen az egyetlen éjjelen virágzik a páfrány, aki a virágot megtalálja boldog és gazdag lesz. A János nap mágiájához tartozik az egészség- és bőségvarázslás is. Gyógynövényeket, füveket szórnak a tűzbe, máshol a füvekből koszorút fonnak, ettől remélik a jószág termékenységét, egészségét. Az észtek különös jelentőséget tulajdonítanak a János nap hajnalán szedett harmatnak is, ezt életvíznek tartják, a régi hagyomány szerint, ha ezzel mossák meg a beteg szemet, meggyógyul. Szokás még a házba nyírfaágat vinni, amely szintén az ünnep szimbóluma északon.

BASEMENT BUGS
A Basement Bugs nevű zenekar 2010-ben alakult, jelenlegi felállásában 2011-től működik és a saját dalok mellett feldolgozásokat játszanak. A Basement Bugs lépett fel elsőként az idei Százhalombattai Ifjúsági Zenei Napok főtéri nagyszínpadára, hogy a Nyitott Színpad Zenei Egyesület tagjaként megmutassák, hogyan zenélnek a főként városunk fiataljaiból álló együttes tagjai.
Megszólaló: Győri Attila – énekes; Tóth Zsolt – gitáros; Gáspár Bence – dobos

COLORZ
Szintén a NYISZ égisze alatt működik a Colorz zenekar, amelyet 2012-ben hozott létre Marci és Luki, a két frontember. Alter-reggae-poprock stílusokban írják a dalokat, magyar szöveggel, járják az országot, nevük is – ColorZ – a zenei sokrétűséget hordozza, életkor szerint minden rétegnek szól a muzsika, igyekeznek megfelelni minden stílus kedvelőinek, színpadon pedig hozni a minőséget és az igényességet.
Megszólaló: Haller Márton – énekes, akusztikus gitáros; Konstanzer István – billentyűs, vokalista

LÉPCSŐGALÉRIA
Miközben a Főtéren egymást követték a színpadon a fellépők – a BKK kellemes klimatizált belső tereiben gyülekeztek a képzőművészet-kedvelők, hogy az ünnepélyes megnyitó után birtokba vehessék az új, ún. Lépcsőgalériát, melyben a SZAK Stúdiósok „…best of” kiállítása kapott helyet.
Megszólaló: Szigetvári József – a BKK igazgatója; László Bandy – képzőművész, tanár

BYEALEX
A SZIZN első napjának első ún. sztárfellépője ByeAlex volt, aki Kedvesem című dalával képviselte az idén Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmöben. Alex – azt mondja – egész eddigi életében kereste az utat a zenéhez, minden lehetőséget megragadott, hogy ezáltal kifejezhesse önmagát. Az egyetemi tanulmányai alatt, Love Story Bar néven sok próbát és néhány demózást is megélt egy felállással, de messzebbre nem jutott. Ugyanakkor, ennek az időszaknak a terméke, első saját dala, a Csókolom. Aztán ezt követte a Kedvesem című, mely meghozta neki a sikert… ByeAlex-szel a szabadtéri színpadon való fellépése és a dedikálás után beszélgettünk.
Megszólaló: ByeAlex – énekes