Műsorunkban többek között beszámolunk a Sérültekért Alapítvány kiállításáról és az Álomvándorok Társaságának János vitéz-előadásáról is
TÖK JÓ CSALÁDI NAP
Igazán vidám hangulatban, sok-sok alkotással is telt a BKK Tök-Jó Családi Napja, amely során kicsik és nagyok együtt töltötték a délutánt kézműves foglalkozásokkal, táncházzal és egy izgalmas színházi előadást is meg lehetett tekinteni. A nyitáskor beszélgettünk Nagy Melinda művelődésszervezővel.
Megszólaló: Nagy Melinda – művelődésszervező
SURÁNYI KORVIN TAMÁS
Az Iharos Népművészeti Egyesület azzal a céllal alakult, hogy összefogja a Zsámbéki-medencében élő kézműves alkotókat, éltessék a magyar népi tárgykultúra gazdag örökségét. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy – bár alkotóik többsége magányosan dolgozik – az egyesület egyfajta szellemi műhelyként álljon a tagok mögött, mindemellett tudásukat át is adják. Surányi Korvin Tamás faesztergályos, faműves is részt vett a Tök-Jó Családi Napon és megmutatta nekünk is, mit lehetett nála készíteni.
Megszólaló: Surányi Korvin Tamás – faesztergályos, faműves
TEXTIL-TÖKÖK
A Tök-Jó Családi Napon, az Iharos Népművészeti Egyesület másik foglalkozásvezetőjénél, György Gizella segítségével pedig kis, textil-tökök készültek.
Megszólaló: György Gizella – foglalkozásvezető, Iharos Népművészeti Egyesület
RUMINI
A Rumini Berg Judit, a mai magyar meseirodalom egyik sztárszerzőjének a legismertebb műve, amit a gyerekek kötelező irodalomként olvasnak az alsó tagozatban. A színpadra írt történetben Ferrit-sziget gonosz úrnőjének életveszélyes kelepcéje várja őket, ahonnan csak fortélyok, leleményesség és önfeláldozó bátorság révén lehet szabadulni. A Pesti Művész Színház Rumini Ferrit-szigeten című zenés családi mesejátékát a színházteremben láthatta a Tök-Jó Családi Nap közönsége.
Megszólaló: Fogarassy András – társulatvezető, színész
Berecz Kristóf Uwe – színész
Fogarassy Gergő – színész
SÉRÜLTEKÉRT KIÁLLÍTÁS
Közel egy hónapon át, a BKK előtéri vitrinjeiben a Sérültekért Alapítvány tagjai által készített alkotásokat tekinthetik meg az érdeklődők. Legújabb megmutatkozásukról büszkén mesélt nekünk Czeczon Zsuzsa intézményvezető.
Megszólaló: Czeczon Zsuzsanna – intézményvezető
KLEBELSBERG KUNÓ
Klebelsberg Kunó elsősorban mint kultúrpolitikus él az utókor emlékezetében, akinek oktatási, tudományos és kulturális intézmények sokasága köszönheti létrejöttét. Ám ennél sokkal többet nem feltétlenül tudunk róla, annak ellenére, hogy szerteágazó életművének eredményeivel szinte bizonyosan találkozunk életünk során.
Megszólaló: Juhász Edina – történész
JÁNOS VITÉZ
Októberben egy új fejezet kezdődött az Álomvándorok Társasága Színisuli és Társulat életében. Új időszámítás, új színház, új évad, új János vitéz – vagyis egy régi darab vidám és korszerű feldolgozásával, az Álomvándor Színház nyitóelőadásával és a János vitéz premierje után ünnepelték színházuk nyitását, eddigi társulatos életük legfontosabb eseményét.
Megszólaló: Soós Márton – társulatvezető, rendező, színész
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


