Műsorunkban újabb emlékezetes eseményeket idézünk fel a 31. Battai Napok programjából
A KENYÉR VILÁGNAPJA
A kenyér világnapja minden évben október 16-án van, melynek célja a kenyér, mint a világ legfontosabb élelmiszerének, ill. a pékek munkájának megbecsülése. E jeles nap adta a lehetőséget arra, hogy a kenyér történetéről beszéljen Juhász Edina történész.
Megszólaló: Juhász Edina – történész
ÓRIÁS JÁTÉKOK
Mobil öko-játszópark vagyis környezettudatos játszótér, ill. óriás játékok – pl. sakk, malom, dominó és különféle társasjátékok is várták az érdeklődőket az Erőmű gyerekszigeten. A játékokat az egész szombati nap folyamán birtokba vehették a látogatók.
Megszólaló: Dér Zoltánné – üzemeltető
PALETTA ÉS MOZAIK KITELEPÜLÉS
Az Erőmű gyerekszigeten, a délelőtti órákban Nagy Rozáliával, a BKK Paletta és Mozaik szakköreinek vezetőjével is alkothattak a gyerekek.
Megszólaló: Nagy Rozália – szakkörvezető
IHAROS – FONALAS
György Gizella népi játszóházvezető, csipkeverő az Erőmű Gyereksziget területén, a délután folyamán, az Iharos Népművészeti Egyesület tagjaként, színes fonalakkal való alkotást kínált a gyerekeknek.
Megszólaló: György Gizella – foglalkozásvezető, Iharos Népművészeti Egyesület
MÚZEUM – KITELEPÜLÉS
A „Matrica” Múzeum kézműves foglalkozása szintén szombat délután várta az érdeklődőket. Az intézmény kitelepülése remek alkalmat adott arra, hogy az egyik külsős munkatárs, Kanicsár Máté történetét is megismerjük.
Megszólaló: Kanicsár Máté – külsős munkatárs, idegenvezető és kézműves foglalkozásvezető
BÍRÓ ESZTER
Bíró Eszter sokoldalú előadóművész: színész és énekes, aki több zenei stílusban és különböző színpadokon is otthonosan mozog. 2013-ban gyerekeknek és családoknak szóló képeskönyvet és lemezt, illetve színpadi produkciót készített, amellyel 2014-ben elnyerte a Fonogram-díjat és a lemez az év gyermekalbuma lett. Bíró Eszter zenekarával való fellépése zárta a Gátőrház színpadán fellépők sorát.
Megszólaló: Bíró Eszter – énekes- és színésznő
CROISÉ A BATTAI NAPOKON
A Croisé Balett és Moderntánc Stúdióban klasszikus, modern, kortárs stílusokat tanulhatnak a gyerekek, ill. felnőttek. A képzések folyamán koreográfiákat sajátítanak el, melyeket elő is adnak a város rendezvényein – legutóbb a Battai Napok nagyszínpadán, a rendezvénysátorban.
Megszólaló: Házi Tamás – vezető, Croisé Balett
MASTERS A BATTAI NAPOKON
A Masters Academy Sportegyesület célja, hogy a rendkívül sokszínű mozgáskultúrájuk mellett csapatszellemet, kitartást és szorgalmat is tanuljanak a lányok. A Masterses táncosok is színpadra léptek az idei Battai Napokon.
Megszólaló: Tóth Klaudia – edző, Masters Academy
GUDICS MÁTÉ
A Megasztár 7. évadának győztese Gudics Máté azt mondja, bár a döntőt követően hosszú időbe telt, hogy visszatérjen a „mindennapokba”, és hogy családostól megszokja a rá vetülő rivaldafényt, mostanra helyreállt benne is az egyensúly.
Hogyan kezdődött a zenei karrierje – erről is mesélt nekünk a Battai Napokon való fellépése előtt.
Megszólaló: Gudics Máté – énekes, zenész
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


