Paletta

Adás időpontja: 
2014. augusztus 18, hétfő, 18:15
Leírás: 

PERUI HANGSZER
Évek óta hagyomány, hogy a nyitóceremóniát megelőző napon ismerkednek Magyarországgal, ill. a magyar kultúrával a Summerfestre érkező csoportok és az is szokás, hogy ez az „ismerkedős nap” a Dunán való hajókázással zárul. A Vigadó téri kikötőben horgonyzó egyik nagy kirándulóhajó, a Hunyadi jelentős részét, jellegéből adódóan nyitott, panorámás üvegfallal körbevett fedélzete teszi ki. A „fesztiválhajón” egy perui zenész mesélt nekünk az egyik különleges hangszerükről.

HORTOBÁGYI CSERGETÉS
Az eső ugyan elmosta a hagyományosan 14-ére szervezett nyitóceremóniát, de másnap már kedvezett az időjárás, hogy hivatalosan is kezdetét vegye a fesztivál. A főtéren felállított nagyszínpadon történő események előtt a zászlófelvonás és a menettánc tette ünnepélyessé ezúttal is a kezdést. Az idén a táncosok sorát a Hortobágyról érkeztek csikósok zárták, akik „csergetve” követték a menetet. A csergetés a csikósok tudománya és a szíjból készített karikás ostorral történő csattintást jelenti. Az egyik csikós-bojtárral még az indulás előtt beszélgettünk.
Megszólaló: Bordás Ádám – csikós-bojtár

BODZA MŰHELY
"Legyen az bábelőadás, játszóház, arcfestés vagy egy izgalmas kalandjáték, akár egész játéktér az aprónép számára, mi elvisszük Önhöz!" - ez olvasható a Ramazuri Bábszín-Játszóház honlapján. A fesztiválsátorban délutánonként az idén is játékos ramazuri várja kicsiket, nagyokat egyaránt.
Megszólaló: Szűcs József - a Ramazuri Bábszín-Játszóház munkatársa

NÉPVISELETGYŰJTŐ
A fesztivál során számos érdekes kiállítással találkozhatnak az érdeklődők. Elsőként Zsigmond György népviseletgyűjtő kiállítását mutatjuk meg Önöknek. A fiatal tájépítész hallgató hosszú évek óta foglalkozik néptánccal és népviseletek gyűjtésével, de nem csak a viseletek birtoklása érdekli, figyelme sokkal inkább az egyes viseletekhez kapcsolódó emberi sorsokra, történetekre és az anyagok szépségére irányul.
Megszólaló: Zsigmond György – népviseletgyűjtő, tájépítész

HASTÁNC
Évek óta hagyomány, hogy a fesztiválsátorban tánctanítással egybekötött bemutatót, ún. workshopot tartanak az Urban Ghawazee Tribal hastánccsoport tagjai. A törzsi orientális tánc szépségeiről ezúttal az egyik táncossal, Szabó-Bisztricsány Beatrix-szel beszélgettünk.
Megszólaló: Szabó-Bisztricsány Beatrix – hastáncos

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Augusztus 24. – a Vezúv kitörése (isz.79.)
Pompeji ókori romváros, Olaszországban, Nápolyhoz közel található. A város ma Olaszország egyik turisztikai célpontja a Világörökség része, a legfőbb látványosság pedig a kialudtnak hitt Vezúv kitörésének köszönhető, ugyanis 79. augusztus 24-én a vulkán kráterét évezredekig elzáró lávadugó váratlanul, iszonyú erővel dobódott ki. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompejit 7–8 méter vastag hamuréteg fedte be és a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek szüntelenül hulló zápora temette el. A kitörés idején Pompeji lakossága a pincékbe húzódott a kőzápor elől. A befelé lejtősen épített római tetők tölcsérként ömlesztették a kráterből kilövellő kődarabkákat a házak udvarába. A hatalmas súlytól terhelt tetőzet hamar beomlott. Az utcákat magas kő- és hamuréteg borította, amely lehetetlenné tette az ajtók és kapuk kinyitását. Így aki a pincébe menekült, kijönni többé már nem tudott. Az eltemetett város létezését bizonyító első leletekre 1592-ben találtak a Sarno folyó csatornázási munkálatai folyamán.

WHITE PARTY
A Summerfest egyik kedvelt programja a Fesztiválklub, amely minden este sokféle zenével, számos érdekességgel, sőt újdonsággal is várja az érdeklődőket. Kameránkkal a White Partyn jártunk.
Megszólaló: Szigetvári József – fesztiváligazgató        

NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Augusztus 22. – a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítása (1864)
A Nemzetközi Vöröskereszt a 19. század végi megalakulása óta megszakítás nélkül háborúban és békében egyaránt tevékenykedik és a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség elvei alapján működő segélyszervezet. Ennek köszönhetőek azok a nemzetközi egyezmények, amelyek szabályozták – az egyezményhez csatlakozó országok részére előírt – az ellenség sebesültjeivel, elfogott katonáival, a legyőzött ország katonáival és polgári személyeivel való bánásmódot. Feladatai közé tartozik békeidőben a természeti csapások – földrengés, árvíz, tűzvész – áldozatainak szervezett egészségügyi és anyagi támogatása. Érdekesség: a Vöröskereszt két legkorábbi jelképéhez – a kereszthez és a félholdhoz – nemrég csatlakozott egy harmadik jelkép, a vörös kristály is.

SEBESTYÉN MÁRTA
Sebestyén Márta énekesnő évtizedek óta a magyar népzenét és a Kárpát-medence zenei örökségét képviseli a legmagasabb művészi színvonalon és elkötelezett híve a magyar kultúra és a világ kultúrái közötti párbeszédnek. Sebestyén Márta 2010-ben – egyetlen és első magyar művészként megkapta az UNESCO Művész a békéért kitüntető címet, melyet büszkén visel. Sebestyén Márta a népzene legismertebb nagykövete az idei Summerfesten is adott koncertet – ám ezúttal Andrejszki Judittal, a régizene jeles képviselőjével, valamint Balogh Kálmán világhírű cimbalomművésszel és a Fölszállott a pávából megismert Krajcsó Bencével együtt lépett fel a Rendezvényközpont színpadán.
Megszólaló: Sebestyén Márta – Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész, UNESCO Artist for Peace