Műsorunkban beszámolunk Boldizsár Ildikó előadásáról, a Liszt Ferenc Vegyeskar legutóbbi fellépéséről, és bemutatunk egy idén megalakult százhalombattai citerazenekart is
EÖTVÖS ISKOLÁSOK
Advent második vasárnapján, a karácsonyváró programok sorában, a második gyertya meggyújtása előtt és után énekszóval telt meg a Szent István tér. A városunkban működő kórusok előtt a Százhalombattai Eötvös Loránd Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai énekeltek a BKK előtti lépcsős teraszon.
Megszólaló: Sárosi Mária – református lelkész
LISZT KÓRUS
A Liszt Ferenc Vegyeskar a Százhalombattán működő amatőr kórusok egyike. A város kulturális életét több mint 50 éve színesítő énekkar az ünnepélyes gyertyagyújtáson is a közönség elé lépett.
Megszólaló: Szabó Éva – karnagy
BOLDIZSÁR ILDIKÓ
Az „Advent a könyvtárban” programsorozat Szegedi Katalin illusztrátor „Amália útjai” című kiállításának megnyitójával vette kezdetét a HBVK-ban. A tárlatot Boldizsár Ildikó, az Amália-sorozat írója nyitotta meg. Ez az alkalom lehetőséget adott arra, hogy az írónő a kiállítóval való kapcsolódásukról és az Amália trilógiáról is beszéljen nekünk.
Megszólaló: Boldizsár Ildikó – író, meseterapeuta
ADVENTI HANGOLÓDÓ
„Adventi hangolódó – „Az ünnep öröme” címmel zenés irodalmi összeállítással várták az érdeklődőket a HBVK-ban az „Advent a könyvtárban” programsorozat egyik állomásaként.
Megszólaló: Paulusz Katalin – a HBVK igazgatóhelyettese
THOMAS MANN
Thomas Mann német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja, akit első regényéért, az 1900-ban írt és 1901-ben kiadott A Buddenbrook házért irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Mindezek ellenére a náci hatalom megfosztotta állampolgárságától és a bonni egyetem által adományozott doktori címétől.
Megszólaló: Juhász Edina – történész
BÁLOZÓS MASTERS
A tánc szerelmesei a Masters Sportegyesületben kezdőtől a versenyző szintig tanulhatnak akrobatikus rock and rollt és divat táncot. A Százhalombattán is működő tánciskola növendékei felléptek az 1-es Számú Általános Iskola idei alapítványi bálján.
Megszólaló: Varga Dóra – segítő, táncos
FÚVÓSOK
A Hubay Jenő Ifjúsági Fúvószenekar 1998-ban alakult a budapesti XV. kerületi Zeneiskola növendékeiből – ám a formáció a százhalombattai közönség számára is ismerős, hiszen a zenekar a kezdetektől szolgáltatja a Proseccós éjszakák zenei kíséretét. A programsorozat 12. állomása a Seherezádé címet kapta.
Megszólaló: Kőrösy Róbert – karmester, harsonaművész
ESZTAM CITERAEGYÜTTES
A százhalombattai Esztam Citeraegyüttes 2024-ben alakult azzal a céllal, hogy tagjai elsajátítsák a citerajáték fogásait. Lelkesedésük, kitartásuk és remek közösségük segíti őket a tanulás során szembejövő akadályok leküzdésén és a magyar népzene csodálatos útján. Az első fellépésükre a BKK-ban rendezett Népdalköri találkozón került sor és műsorukban Dunántúli dallamok csendültek fel, Nagy Vivien vezetésével.
Megszólaló: Nagy Vivien – együttesvezető
LÁSZLÓ ATTILA KONCERTJE
László Attila erdélyi magyar énekes 2023-ban Fonogram-díjat kapott „Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele” kategóriában az „Amíg van kire várnom” című daláért. A Százhalombattán visszatérő és népszerű fellépővel a Szent István templomban tartott koncertje előtt beszélgettünk.
Megszólaló: László Attila – Fonogram-díjas énekes
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni