Nyílt levél

Tisztelt Kovács Marianna Igazgató Asszony!

 

Nagy örömmel olvastam levelét, amelyben tájékoztatott arról, hogy A Hamvas Béla Városi Könyvtár elnyerte a „Családbarát Hely” címet, a Családbarát Magyarország Központhoz benyújtott pályázat alapján. A könyvtár a családbarát szempontok megvalósulása szerint, mint szolgáltató hely pályázott és nyert.

 

Szívből gratulálok magam és Százhalombatta Önkormányzata nevében a címhez. Büszke vagyok és büszke Százhalombatta arra, hogy a könyvtár munkája, tevékenysége alapján egy újabb elismeréssel gazdagodott városunk intézménye.

 

Mindezen szempontoknak köszönhetően a „Családbarát Szolgáltató Hely Tanúsító Védjegy” használatát 2 évre elnyerték.

 

Követve a könyvtár munkáját, valóban családbarát munkáltatóként működik, és családbarát szolgáltatást nyújt egészen csecsemő kortól az időskorig. A generációk részére szolgáltat, kiemelkedő programokat, rendezvényeket, előadásokat szervez, amellyel segítik a tanulás, az olvasás szeretetét, a kikapcsolódást a szabadidő értelmes eltöltését. A család kiegyensúlyozott működéséhez nagyban hozzájárul a könyvtár, hiszen segíti a harmónia megteremtését nemcsak az intézményen belül, hanem azon túl is.

 

A Hamvas Béla Városi Könyvtár széleskörű kulturális tevékenységével városunk egyik fontos szellemi műhelye, ahonnan elindult a határokat átívelő népmese napja mozgalom, amelynek máig nagy szerepe van a mesekultúra megismertetésében, népszerűsítésében.

 

Jó bemenni egy olyan kulturális intézménybe, ahol a családoké a főszerep!

 

Munkájukhoz kívánok további sok sikert és jó egészséget!

 

Százhalombatta, 2023. május 25.

 

Tisztelettel:
Vezér Mihály 
polgármester