Híradó

Adás időpontja: 
2013. április 09, kedd, 19:00
Leírás: 

Átlövés – Érd vezetőivel egyeztetett a nemzetközi szövetség elnöke az ifjúsági kézilabda VB-ről

Karnyújtásnyira – két pályázattal is segíti a battai fiatalokat a Százhalombatta Ifjúságért Közalapítvány
Futófelület – Lassan eljön a téli-nyári gumicsere ideje
Fogva tartva – előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság két Érden garázdálkodó rablót

Kézilabda VB
Érden egyeztetett a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnöke a szomszédos településen és Budaörsön megrendezésre kerülő Ifjúsági Világbajnokságról. A két település augusztus 10. és 23.-a között közösen rendezi meg az utánpótlás seregszemlét. Dr. Hassan Moustafa az IHF elnöke T. Mészáros András polgármesterrel és a szervezőbizottság tagjaival találkozott.
Megszólaló: T. Mészáros András – Érd polgármestere

Ifjúsági támogatás
Pályázatot írt ki az ifjúsággal foglalkozó szervezetek számára, programjaik megvalósítására a Százhalombatta Ifjúságért Közalapítvány. Változatlanul támogatják a battai fiatalok jogosítványhoz jutását is. Előbbinél maximum 150 ezer forint az elnyerhető összeg, utóbbinál pedig 50 ezer forint.
Megszólaló: Ádám Erika – a Százhalombatta Ifjúságért Közalapítvány tagja

Téli gumi
Amikor néhány hete megemlítettük híradónkban, hogy lassan le lehet cserélni a téli gumikat, hosszú, zord tél telepedett a tájra. Reméljük most nem iszunk előre a medve bőrére és a tavasz legújabb próbálkozásának köszönhetően immár tényleg eljön a gumicsere ideje. A szakemberek szerint tartós 7 celsius fok feletti hőmérséklet esetén a „téli bakancsokat” már ajánlatos „nyári papucsokra” váltani.
Megszólaló: Denkovics Tamás – A Felföldi Gumiszervíz vezetője

Érdi rablás
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy sóskúti és egy érdi férfit, akik  rendőrnek adták ki magukat, és felfegyverkezve követtek el rablást Érden. A sértettektől pénztárcát, telefont és táskát tulajdonítottak el.
Megszólaló: Molnár Edina – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense

Költészet napja – előzetes
Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Költészet Napját. Ebből az alkalomból a hagyományokhoz híven a Felhőjárók Drámacsoporttal közös estre készül a Kulturális Központ, a HBVK pedig Weöres Sándor estre várja az érdeklődőket.
Megszólaló: Szigetvári József – a BKK igazgatója
József Rozsnyai Júlia - könyvtáros

Heti Sport – ajánló
Mai Heti Sport című műsorunkban felelevenítjük a hétvégén városunkban megrendezett Kempo Világkupa legizgalmasabb pillanatait, megnézhetik a Százhalombatta - Rákosszentmihály futballmérkőzés összefoglalóját, és ízelítőt adunk női kéziseink Verőce ellen játszott meccséből is. Magazinunkat Híradónk után láthatják.