Városi Krónika

Adás időpontja: 
2013. június 07, péntek, 18:00
Leírás: 

Ajánló:

Dunán túl – Gátépítés, önkéntesek és a nagy víz: a Hét Témája az árvízi védekezés
Panelprogram – Vádemelési javaslatot tett a Rendőrség az Ügyészségnek a társasházi hitel-ügy kapcsán
Átjárás – Átadták a Érdi Tankerület új központját
Tűzijáték – Családi napot tartott a FER Tűzoltóság
Ponty ott – Horgászversenyt tartott az idén 50 éves Dubics Tamás Horgászegyesület

Vendégek:

Vezér Mihály PhD - polgármester
Sebestyén Mihályné – a Pitypangos Óvoda vezetője  (Zöldszíves Pedagógusok Országos Találkozója)
Fazekas István - költő

A Hét témája: battai árvíz történet
Százhalombattán is sok százan dolgoztak a kritikusnak számító Duna-parti szakaszokon, hogy eredményesen tarthassuk kordában az évszázad árvizét. Felsorolni is nehéz azoknak a civil szervezeteknek, intézményeknek, sportegyesületeknek valamint hivatalos szerveknek és önkénteseknek a számát, akik, hidegben, esőben rakták a homokzsákokat, építették a nyúlgátat. Mindegyikőjüket megilleti a közösség köszönete és tisztelete, hiszen már mindenhol szakszerűen kiépültek a védművek. A Hét témájaként nézzük a vízi naplót.

Hart ügy
Most pedig Százhalombatta egyik legszövevényesebb és sajnos rengeteg családot érintő bűnügyéről lesz szó. A társasházi „hitelbotrány” lassan harmadik éve tart, a polgári peres eljárások mellett a Rendőrség is nyomoz. Nyolc ház esetében már lezárta a négy gyanúsított ellen folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az egykori közös képviselő, és három családtagja ellen sikkasztás és magánokirat hamisítás miatt nyújtott be vádemelési javaslatot az ügyészségre a Rendőrség.

Pedagógus nap
Néhány hónappal ezelőtt még az önkormányzatiság történetének legjelentősebb közoktatási átalakításától volt hangos a sajtó és a közélet. A változások következtében már nem az Önkormányzat a pedagógusok munkáltatója, Százhalombatta mégis nagy hangsúlyt fektet a pedagógusok megbecsülésére. Ez abban is kifejeződött, hogy egy hete több mint 10 elismerést adtak át a Barátság Kulturális Központban a Pedagógus Nap alkalmából. Az ünneplőket Dr. Vezér Mihály polgármester és Sárközi Márta tankerületi igazgató köszöntötte. Pedagógus szolgálati emlékérmet vehetett át Simon Magdolna a Pitypangos óvoda aktív és Nagy Lászlóné nyugalmazott óvodapedagógusa. Elismerő oklevelet kapott Kőváriné Pintér Valéria és Sánta Andrásné a Körösi, Peszlegné Horváth Éva, az Arany iskola pedagógusa, Sági Susann a Százszorszép óvoda óvónője valamint Zentai Zsuzsanna a Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa. A nyugdíjas pedagógusok közül Magyar Jánosné, Somogyi Rózsa és Dobák Józsefné arany illetve gyémántdiplomát vehetett át. A Pedagógia díjat, a Pitypangos Óvoda Óvárosi tagóvodája vezetőjének Papp Antalnénak ítélték oda.

Új tankerületi székhely
Több település mellett Százhalombatta önkormányzata is hozzájárult az Érdi Tankerület új központjának kialakításához. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ járási irodája eddig mindössze egy 40 négyzetméteres egylégterű helyiségben működött, de az Érd által biztosított Tompa Mihály utcai épület már megfelelő körülményeket biztosít  12 munkatársának.  

FER családi nap
Június első szombatján rendezték meg a FER Tűzoltó laktanyában a Tűzoltó Napi Rendezvényt, amelyre családtagokat, barátokat vártak.
A borongós idő ellenére sokan érkeztek a családi napra, ahol az ünnepélyes megnyitó után elismeréseket adtak át, majd műszaki mentési bemutató következett, a tűzoltó pályán. A látványos gyakorlat után a barátokat, családtagokat a FER laktanyában szórakoztató programok várták, volt habfürdőzés, tűzoltási gyakorlat kicsiknek, és veterán autó bemutató is.

Horgászverseny
Valószínűleg  a Horgász a pácban című film főszereplőjének Louis De Funesnek szerepe szerint Blaireau-nak tündéri segítője, Takarodj nevű kiskutyája is jó szolgálatot tett volna a Dubics Tamás Horgászegyesület legutóbbi horgászversenyén, hiszen a haltelepítés utáni peca showról erősen hiányoztak a halak. Kapást maximum a kertekben lehetett látni, a Bara parton a víz rezzenéstelenül csendes volt.