SZOLGÁLATBAN – Péntektől vasárnap estig ügyeltek a temető rendjére a battai polgárőrök
KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY – Sok ember vett részt a hetedik battai „rémtúrán”
„SZÍNEZD ÚJRA!” – Alkotói pályázatot írt ki a Sporthalom Kft. és a SZIKE
Polgárőrség
A hétvégén nagyon sok rendezvény volt városunkban, és a városba látogató autósok száma is jóval nagyobb volt, mint általában. A polgárőrség teljes létszámmal dolgozott, hiszen a rendezvények biztosítása mellett a napi feladatokat is elvégezték.
Megszólaló: SZALAI ATTILA – ELNÖK, SZÁZHALOMBATTAI POLGÁRŐRSÉG
Rémtúra
Október 31-én hetedik alkalommal szervezett „rémtúrát” városunkban Százhalombatta Önkormányzata. A résztvevőket ügyességi feladatok, mászófal, ugrálóvár, és sok édesség várta a város több helyszínén. Újdonság volt a korábbiakhoz képest, hogy nappal rendezték meg és hosszabb ideig lehetett igénybe venni az élményelemeket, így még több gyerek és felnőtt élhette át játékos formában a halloweeni hangulatot.
Megszólaló: HORVÁTH KRISTÓF – SZERVEZŐ
Temetői séta
Évek óta szervez temetői sétákat mindenszentek ünnepe alkalmából a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az érdeklődők idén is megismerhették a százhalombattai temető nevezetesebb síremlékeit, és a település történetéről is érdekes, megőrzésre méltó információkkal gazdagodhattak.
Megszólaló: PAULUSZ RICHÁRD – TÖRTÉNÉSZ
Pályázat
Közösen írt ki alkotói pályázatot a Sporthalom Kft. és a SZIKE. A felhívásra olyan rajzokat várnak, amelyek Százhalombatta gazdag sportéletét jelenítik meg. A legjobbnak ítélt rajzok a Városi Szabadidő Központ Vasút utcai betonkerítésén kelnek majd életre, százhalombattai képzőművészek és gyereksportolók munkájával. A pályázat részleteiről a Sporthalom Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.
Megszólaló: TALLÉR ZSOLT – ÜGYVEZETŐ, SPORTHALOM KFT.
Labdarúgás
A VUK SE labdarúgócsapatai nehéz bajnoki mérkőzéseken vannak túl. A második számú csapat továbbra is őrzi veretlenségét, viszont a megye 1-es fiúk ezúttal pont nélkül tértek haza idegenbeli meccsükről. A találkozókról és a teljesítményekről Katona Istvánt a klub elnökét kérdeztük.
Megszólaló: KATONA ISTVÁN – ELNÖK, VUK SE
AJÁNLÓ: PALETTA
Híradónk után Paletta című kulturális magazinunkkal folytatjuk adásunkat, amelyben – egyebek mellett – beszámolunk a BMK szüreti mulatságáról, a művészeti iskola tanári hangversenyéről, és a Republic zenekar koncertjéről is. Maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


