Műsorunkban beszámolunk László Bandy 80. születésnapi kiállításáról, interjút láthatnak a Freedom zenekar koncertjén fellépő Szatai Gábor énekessel, és Paár Julcsi népzenésszel, zeneterapeutával is
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Október 18. – Szent Lukács napja
„Ha októberben fagy és hó van, lágy idő lesz januárban” – jövendölték a hajdani megfigyelők. Aminek persze a régi gazdaemberek sem örültek, viszont még inkább igyekeztek megalapozni a következő év gabonatermését. Erre utalt sokfelé a tizennyolcadikához kapcsolódó intelem, miszerint: „Lukács az utolsó magvető”. Szent Lukács evangélista kultusza – főként a Biblia révén – hazánkban is elterjedt, és minthogy a hagyomány szerint gyógyítással és festéssel is foglalkozott, ő lett az orvosok, a kórházak és a gyógyfürdők jeles szentje, továbbá a festők, a képfaragók, de még az üvegesek patrónusa is. Szent Lukács napja – civil kezdeményezésre –2002 óta a Magyar Festészet Napja. Ez az ünnepnap remek alkalom arra, hogy minden kortárs magyar művész megmutathassa a szakma és a művészetkedvelők számára azt, hogy mit alkotott – de ez nem csupán a festészet műfajában alkotók ünnepe, az aktív tárlatlátogatóké és a művészetbefogadóké is.
BANDY 80
László Bandy 80. születésnapja alkalmából a BKK-ban rendezett kiállításainak megnyitója is az „aktív tárlatlátogatók és a művészetbefogadók” ünnepe volt és nagyon sokan tisztelték meg jelenlétükkel az ünnepeltet…
Megszólaló: László Bandy – képzőművész, tanár
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Október 20. – Szent Vendel napja
Még tart a szüret is, de már október 20-a, Szent Vendelnek a jószágtartó gazdák és juhászok patrónusának jeles napja, az esedékes korai fagyok miatt, a kinti munkák mielőbbi befejezésére emlékezteti a betakarítókat. Vendel egyébként a legenda szerint a VII. században élt ír királyfi volt, aki Rómába zarándokolt, majd Tier környékén remetéskedett és pásztorként szolgált. A kezében kis bárányt tartó szobra, mint az állatok védőszentje, hazánkban is sokfelé megtalálható a falvak határában, a legelők szélén. Régebben a tiszteletére tartott Vendel-napi miséről szentelt vizet vittek haza, amit a jószágok ivóvizébe öntöttek, ezzel védekezve a bekövetkező bajok ellen.
LIVING DANUBE LIMES
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében ünnepelte a százhalombattai Régészeti Park a 25. születésnapját. A sokszínű programkínálatban a látogatók találkozhattak a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos munkatársával, Kovács Gergővel is, aki egy projekt „formálásába” vonta be az érdeklődőket.
Megszólaló: Kovács Gergő – a BME tudományos munkatársa, építész tervező
PAÁR JULCSI
Paár Julcsi énekest számos neves nép- és világzenei formáció tagjaként vagy vendégeként ismeri a közönség, különleges hangszíne, zenei és előadói felkészültsége kiemeli produkcióit a többi közül. Paár Julcsi saját gyermekei születése után kezdte el tartani interaktív népzenés foglalkozásait zeneterápiás szemlélettel átitatva – így volt ez Százhalombattán, a BKK belső udvarában tartott koncerten is, ahol zenekarával és táncosokkal a Kerekerdő című lemezét mutatták be a közönségnek.
Megszólaló: Paár Julcsi – énekes, zeneterapeuta
KAPISZTRÁN JÁNOS SZÜL.NAPJA
Kapisztrán Szent János itáliai teológus, hitszónok, vándorprédikátor, inkvizítor, a magyar keresztes sereg toborzója volt – róla szól Kovács Edina történésszel készített sorozatunk következő része.
Megszólaló: Kovács Edina – történész
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Október 20. – Orsolya napja
Roppant népszerű név volt nálunk hajdanában – az október 21-ére eső – Orsolya. Olyannyira, hogy amikor 1561-ben a Szigetváron paposkodó Luther tanítvány, Szegedi Kiss István a keresztségről prédikálván bejelentette, hogy hazánkban sokan a „nőstény medve” jelentését őrző Orsolya, vagy Ursula nevet adják újszülött leányuknak, egy Orsolya nevű nemes asszony a „rágalmazó” prédikátort a török bégnél feljelentette és tömlöcbe juttatta. Mindenesetre az Orsolyák a népi kalendáriumban is helyet kaptak, mivel névnapjuk időjárása a várható tél megmutatója, míg egy másik régi babonás hiedelem úgy vélte, hogy az Orsolya-napi szép idő karácsonyig is eltarthat. Orsolya a káposzta betakarításának a kezdetét is jelölte és ekkor kezdték a szüretet a Somló hegyen. Ha hideg volt az idő, a szőlőszedők a mezsgyén rakott tűznél melengették elgémberedett ujjaikat, a szőlőtaposók meg forralt bort kaptak.
LEGÉNYBÚCSÚ
A Szente Vajk által írt Legénybúcsú című vígjáték nemcsak a végsőkig feszíti a nevetőizmokra specializálódott bohózat kereteit, hanem föl is frissíti azt; már-már szinte a műfaj paródiája pereg a néző előtt. A színészi jutalomjáték-lehetőségekben bővelkedő komédiát a BKK bérletes színházi közönsége is láthatta Nagy Sándor főszereplésével.
Megszólaló: Szente Vajk – rendező, drámaíró, Jászai Mari-díjas színész;
Csonka András – színművész
SZATAI GÁBOR
A különleges hangú énekes, Szatai Gábor – azt mondja, idézem: „Egyszerűen szeretek énekelni, szeretek adni, és szeretek mosolygó arcokat látni magam körül...” Szatai Gábor ugyan már nem aktív énekes – de a Freedom zenekarral a legutóbbi jótékonysági koncertjükön ismét színpadra lépett.
Megszólaló: Szatai Gábor – énekes
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni