SÍRKERT – Kevesebben látogattak ki a százhalombattai temetőbe
TISZTÚJÍTÁS – Czakó Attila lett a Dubics Tamás Horgászegyesület új elnöke
RESTART – Az átlagos hiányzási számokkal indult újra az oktatás a Kőrösi iskolában
Temető
Az ilyenkor szokásosnál kevesebben látogattak ki a százhalombattai temetőbe a hétvégén. A parkoló rendjét idén is a százhalombattai polgárőrség biztosította, a temetőben pedig rendőrök teljesítettek szolgálatot. Mind a szervezett, mind az egyéni megemlékezések meghitten zajlottak, a hatóságoknak nem kellett intézkedniük.
Megszólaló: SZÉL PÁL – ELNÖK, SZÁZHALOMBATTAI KÖZBIZTONSÁGI EGYESÜLET POLGÁRŐR SZERVEZETE
Horgász közgyűlés
Szombaton került sor a Dubics Tamás Horgász Egyesület elhalasztott éves közgyűlésére, ahol ezúttal tisztújításra is sor került. A horgászegyesület új elnökségi tagokat választott. A gyűlésen több fontos változást megszavaztak. Sajnos 2021-től néhány szabály megváltozik és a tagdíjak emelkedésére is sor kerül, tudtuk meg Czakó Attilától, az egyesület új elnökétől.
Megszólaló: KLING FERENC – A DUBICS TAMÁS HORGÁSZEGYESÜLET ÖRÖKÖS TISZTELETBELI ELNÖKE
CZAKÓ ATTILA – A DUBICS TAMÁS HORGÁSZEGYESÜLET ELNÖKE
Iskola
Az őszi szünetben fertőtlenítették az iskolákat és felkészültek a mai indulásra is. Szerencsére a tanárok és a gyerekek is visszatértek az épületbe. Az alsó tagozaton és a felső tagozaton is 7 gyermek hiányzik, így összesen 14-en nem járnak iskolába. Ez persze mai adat, ami napról napra változhat. Az iskola igazgatója elmondta, ez a szám semmivel sem magasabb, mint bármely évben az őszi időszakban.
Megszólaló: SZABÓ ZOLTÁN -A KŐRÖSI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐJE
Műfüves focipálya
A hétvégén felállították a sátrat a műfüves focipályán. Az időjárás miatt ez már indokolt volt, hiszen több korosztály is edz a pályán és a csapatok is kibérelhetik a területet. A sátor alatt természetesen kellemes idő van, ami az ősz végi és téli időszakban fontos.
Megszólaló: KATONA ISTVÁN – A VUK SE ELNÖKE
November 4.
Idén is a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezi a november 4-ei megemlékezést Százhalombattán. A Szent István téri kopjafánál 19 órától verssel és imával emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 64 évvel ezelőtti
leverésére.
Megszólaló: TÓTH ERNŐ – ELNÖK, KÉSZ SZÁZHALOMBATTAI CSOPORT
AJÁNLÓ: PALETTA
Híradónk után kultúrakedvelő nézőink figyelmére számítunk. Paletta című magazinunkban színházzal, zenével, képzőművészettel és történelmi ismeretterjesztéssel várjuk Önöket. Ízelítőként rövid részletet mutatunk a műsorból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni