FIÚK-LÁNYOK – Idén a 12 éves fiúk is ingyen részesülhetnek HPV elleni védőoltásban
EGYSÉGBEN AZ ERŐ – Szalai Attila vezetésével rendbe tették a Csónakázó-tó tűzrakóhelyeit
AZ ÜVEGHEGYEN IS TÚL – Ma ünnepeljük a Magyar Népmese Napját
HPV
Ma érkezett meg a HPV elleni védőoltás a százhalombattai iskolákba. A lányok illetve szüleik már nyilatkoztak az oltás elfogadásáról. Idén már a fiúk is megkaphatják ezt a fontos, ingyenes, de nem kötelező védőoltást, amely számos rákos megbetegedés ellen védhet. A fiúknak 5 napon belül kell nyilatkozni arról, hogy élnek-e a védőoltás lehetőségével.
Megszólaló: SZIKSZAI-GÁL ÉVA – VÉDŐNŐ
Városszépítés
Szalai Attila önkormányzati képviselő ismét szerszámot ragadott és társaival rendbe hozta a vandálok által megrongált tűzrakóhelyeket a Csónakázó tónál. Ismét összegyűjtötték a szemetet az Olajmunkás út melletti területről is, mivel úgy látszik, sokan vannak, akik nem törődnek környezetükkel.
Megszólaló: SZALAI ATTILA – ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ
Kupakszív
Mi is ott voltunk, amikor átadták a piac tér mellett található kupakgyűjtő kosarat. A szív alakú tároló hamar népszerűvé vált és az ürítésével megbízott Szákom Kft. munkatársait is meglepte milyen nagy mennyiségű kupak gyűlik össze hetente az edényzetben. Az eddig összegyűjtött műanyagot a héten vásárolja fel egy szakcég.
Megszólaló: TŐKE GYULA – KÖZTISZTASÁGI CSOPORTVEZETŐ, SZÁKOM KFT.
Magyar Népmese Napja
2005 óta szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját. A kezdeményezés a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárból indult, és az elmúlt években is aktívan részt vettek az országos programsorozatban. Idén azonban a járvány miatt csak a könyvtár online felületein ünnepelhetjük hagyományos mesekincsünket.
Megszólaló: KOVÁCS MARIANN – MESEMONDÓ, A HBVK IGAZGATÓJA
Batta Bringa
Október 3-án megrendezik az idei év második Batta Bringáját. A Sporthalom Kft. rendezvénye rendkívül közkedvelt a városlakók körében, és most is magas részvételre számítanak. Ezért is fontos a védőtávolság betartása és a maszk viselése a gyülekezőhelyen. A programelemeken nem változtattak, és az útvonalon sem, így hát ismerős körülmények várják a kerekezőket.
Megszólaló: CSEH PÉTER – A SPORTHALOM KFT. MUNKATÁRSA
Ajánló (Terítéken)
Az Érdi Rendőrkapitányságon a közelmúltban izgalmas témáról, a gyermekbántalmazás irodalmi ábrázolásairól tartott előadást dr. Fazekas István. A következő félórában nézőinket is beavatja a témába a százhalombattai író, aki jogi és teológiai végzettségét hasznosítva, több szempontból is megvilágítja ezt a napjainkban is aktuális kérdést. Érdekes és informatív beszélgetés lesz, maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni