A SZÁMOK NYELVÉN – Módosította a gyermekétkeztetés térítési díját a képviselő-testület
BECSENGETTEK – Elkezdődött az új tanév az ország iskoláiban
JÁRVÁNYHELYZET - Érd és térsége sürgősségi laborpácienseit is Battán látják el
Testületi
Rendkívüli ülést tartott ma délután Százhalombatta Önkormányzatának Képviselő-testülete. Tervezett napirendként a gyermekétkeztetés térítési díjának módosításáról tárgyaltak, de más aktualitásokról is szó esett.
Megszólaló: VEZÉR MIHÁLY PHD. - POLGÁRMESTER
Egészségügy
A járványveszély fokozódása ellenére, egyelőre zavartalanul látogatható a Százhalom Egészségügyi Központ. A minisztérium meghosszabbította az eredetileg augusztus 31-i határidővel lejáró telefonos gyógyszerfelírási lehetőséget. Amennyiben szükségessé válik, a betegek és a személyzet védelmében akár a tavaszi állapotot is visszaállíthatják.
Megszólaló: DR. BERZÉKI FERENC – A SZEK FŐIGAZGATÓJA
Tanévkezdés
Hagyományos oktatással kezdődött el a 2020/2021-es tanév. Az idén 35 éves Arany János Általános Iskola és Gimnázium évnyitóján a járványhelyzetre való tekintettel csak az elsős, az ötödikes és a kilencedik osztályos tanulók vehettek részt. Az iskolába lépő legkisebbek az iskola egyenpólója mellett az Érdi Rendőrkapitányság ajándékát is megkapták.
Megszólaló: DR. HORVÁTHNÉ DR. HIDEGH ANIKÓ – INTÉZMÉNYVEZETŐ, ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
SZATMÁRINÉ BERCZI DOLÓRESZ – C. R. SZÁZADOS
Halom TV
2020. szeptember 1-jétől a Halom Televízió adását megnövelt adókapacitással sugározhatjuk, így adásainkat már Tordastól Diósdig, Sóskúttól Szigethalomig bárki megtekintheti az eddigi 60-as helyett, a 21-es csatornán. A megnövelt adókapacitás a kábeltévés szolgáltatás mellett mintegy 129 ezer néző elérhetőségét teszi lehetővé. A részletekről csatornánk műszaki vezetője tájékoztatja nézőinket.
Megszólaló: OROVECZ ISTVÁN – MŰSZAKI VEZETŐ, HALOM TV
Lomtalanítás
Szeptember 17, 18, 19. Három nap, amit már sok százhalombattai lakos várt. A járványhelyzet miatt áprilisban elmaradt a lomtalanítás, ezért már sokan jelezték, hogy minél előbb be kellene pótolni. A három nap alatt a veszélyes hulladékok leadására is lesz lehetősége a városlakóknak.
Megszólaló: TŐKE GYULA – KÖZTISZTASÁGI CSOPORT VEZETŐ
Időjárás
Holnaptól melegszik az idő és hétvégére ismét strandidőnek örülhetünk, annak ellenére, hogy a naptárakat már szeptemberre kellett lapozni. A meteorológiai előrejelzések szerint a hónap hátralevő részében is többször lesz meleg idő és csak októberre várható az őszi lehűlés.
Megszólaló: VARGA SÁNDOR - METEOROLÓGUS
AJÁNLÓ: HETI SPORT
Híradónk után a sport félórája következik. Heti Sport című magazinunkban összefoglalót láthatnak az SZLK első hazai mérkőzéséről, ott jártunk a teniszezők menedzserkupáján, és egy nagyvonalú sporttámogatásról is beszámolunk. Továbbra is maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni