TÁNCLÉPÉSEK – A Forrás Néptáncegyüttes két előadása is bekerült a Déryné programba
ISMERKEDŐ – Leendő kiscsoportosokat látott vendégül a Napsugár Óvoda
GÓLHELYZET – Haza pályán játszik a hétvégén az SZLK
Forrás
A Forrás Néptáncegyüttes két előadása is bekerült a Déryné programba, melynek lényege, hogy a kisebb vidéki városokban is színvonalas, nagyszabású előadásokat rendezhessenek. Az első fellépésre már tegnap sor került, ami nagy mérföldkő a néptáncegyüttes életben.
Megszólaló: SZIGETVÁRI JÓZSEF – A FORRÁS NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰVÉSZETI IGAZGATÓJA
Napsugár Óvoda
Ismét gyerekzsivaj töltötte be tegnap délután a Napsugár Óvodát. Az intézmény udvarán a leendő kiscsoportosok és szüleik játékkal és beszélgetéssel ismerhették meg az óvoda világát. Az intézményvezető reményei szerint hagyományos neveléssel indul az óvodai év, ennek érdekében fokozott higiéniai szabályokat vezetnek be az épületben.
Megszólaló: BALLA ILDIKÓ – INTÉZMÉNYVEZETŐ, NAPSUGÁR ÓVODA
Labdarúgás
Sajnos nem sikerült pontot szereznie az SZLK csapatának az első bajnoki mérkőzésen. A meccs szoros volt és a legnagyobb hibaként a futásteljesítményt és a mentális felkészültséget emelte ki a klub elnöke. Vasárnap javíthat a csapat, hiszen hazai pályán a százhalombattai szurkolók előtt játsszák a következő mérkőzésüket a fiúk.
Megszólaló: HORVÁTH JÓZSEF – AZ SZLK ELNÖKE
Jubileum
Az óvárosi Szent László templom felszentelésének 110. évfordulója alkalmából háromnapos ünnepséget szervezett a helyi katolikus egyházközség. Az első programra tegnap délután került sor, többek között előadást hallgathattak meg a templomról az érdeklődők. A jubileumi programsorozatot vasárnap szentmisével zárják.
Megszólaló: NÉMETH ISTVÁN – a Százhalombattai Római Katolikus Egyházközség világi elnöke
Lövészet
A veszélyhelyzet után először vettek részt nagyobb versenyen a Százhalombattai Lövészklub sportolói. A hétvégén Pécsett rendezett Sebők Ferenc Emlékversenyen nagy létszámmal képviselték városunkat a battai lövők, és mind a serdülő, mind az ifjúsági, mind pedig a felnőtt kategóriában dobogós helyezéseket értek el.
Megszólaló: KÉRI ATTILA – A SZÁZHALOMBATTAI LÖVÉSZKLUB ELNÖKE
KÉRI OTTI – ORSZÁGOS BAJNOK SPORTLÖVŐ
AJÁNLÓ: SZOMBATI MOZAIK
Holnap reggel is ébredjenek velünk, Szombati Mozaikunkban ugyanis különleges ízkavalkáddal várjuk Önöket. Bemutatjuk az idei ország tortáját, megismerkedhetnek a fagylaltkészítés rejtelmeivel, bort kóstolunk, szakácspárosunk pedig thai rántottával kínálja nézőinket. A gasztronómiai élmények mellett bónuszként elkísérhetnek minket egy koncertszínpad mögé is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni