Híradó

Adás időpontja: 
2020. június 15, hétfő, 19:00
Leírás: 

Vidám vakáció – Már több mint 80 gyermek táborozását segíti 10 ezer forinttal a Remény Bajnoka Alapítvány

Búcsú – Biztonságos feltételek között ballagtak el az óvodások és az iskolások pénteken
Széllelbélelt – 43-szor riasztották a megyében a tűzoltókat a tegnapi viharkárokhoz
Avató – Nagy bulival nyitott szombaton a megújult Szél büfé

Remény Bajnoka Alapítvány
A járványhelyzet csillapodásával is folytatja munkáját a Remény Bajnoka Alapítvány.  A kuratórium legutóbbi ülésén táborozó általános iskolások támogatásáról döntöttek, ma az eddig beérkezett közel 100 kérelmet bírálták el.
Megszólaló: dr. Bercziné dr. Fazekas Olga – a Remény Bajnoka Alapítvány kuratóriumának elnöke

Iskolai ballagás
Rendhagyó körülmények között ballagtak el múlt hét pénteken a 8.-os tanulók az Eötvös és a Kőrösi iskolákból. A járványhelyzet már lehetővé tette, hogy személyesen búcsúzzanak el egymástól és tanáraiktól a diákok, a vendégek létszámát viszont korlátozni kellett.
Megszólaló: Rigó Katalin – az Eötvös iskola intézményvezetője
Szabó Zoltán – a Kőrösi iskola intézményvezetője

Óvodás ballagás
Már nem csak az iskolákban, az óvodákban is hagyomány, hogy a „legidősebbektől” ünnepélyesen búcsúznak el óvónőik és társaik. Idén az óvodai ballagások is másként történtek, mint az elmúlt években, szűkíteni kellett a vendégkört és néhány hagyományos, de a vírus szempontjából kockázatosnak tekinthető műsor elmaradt.
Megszólaló: Raczkó Tamásné – intézményvezető

Viharkárok
Hatalmas vihar csapott le tegnap Magyarországra. A lezúduló víztömeg, az erős széllökések, a villámlás leginkább az ország középső részén okoztak gondot, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársainak 43-szor kellett beavatkozniuk. Illetékességi területükön szerencsére személyi sérülés nem történt.
Megszólaló: Darázs Ágnes – tű. zászlós, a PMKI szóvivő-helyettese

Szél büfé
Az elmúlt hónapokban látványos átalakuláson ment át, sokak kedvelt Duna-parti vendéglátóhelye, a Szél büfé. Szombaton, az „újranyitó bulin” sertéspörkölttel várták a vendégeket, a szervezők zenekart is hívtak, minden adott volt ahhoz, hogy jó hangulatú, emlékezetes eseménnyel avassák fel a létesítményt.
Megszólaló: Szél Pál – tulajdonos
Kedu József – zenész

Ajánló (Paletta)
Híradónk után Paletta című magazinműsorunk következik. Folytatjuk a múltidézést, egészen 2010-ig visszamegyünk és felidézzük a Nefelejcs Bábszínház előadását, a Pláne! Zenekar 2012-es battai koncertjére emlékezve megnézzük, miként alakult azóta az együttes énekesnőjének karrierje. De szerencsére már vannak aktualitásaink is, bemutatjuk milyen volt a virtuális Battai Könyvünnep és a Folthalom Foltvarró Klub új vezetőjét is megismerhetik, ha velünk maradnak.