A koronavírus-járványa miatt műsorunkban a Halom TV archívumából állítottunk össze nézőinknek egy csokrot
NAPSOROLÓ – JELES NAPOK
Április 1. – Százhalombatta születésnapja
„A Községi Tanács kéri a Népköztársaság Elnöki Tanácsát, hogy Százhalombatta községet nyilvánítsa járási jogú várossá.” – ez annak a határozatnak a részlete, melyet 1970. január 28-ai ülésén 45 szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadott el a százhalombattai tanácsülés. A jegyzőkönyv néhány szóban indokolja a lépés szükségességét, melyet a gyors ütemű fejlődés, a társadalmi és gazdasági átalakulás tett megalapozottá. 1970 – ebben az évben volt Lenin születésének 100. és hazánk felszabadulásának 25. évfordulója – és ebben az évben érett meg a község, a népgazdasági szempontokat és a korszak differenciált elosztási rendszerét figyelembe véve, hogy adminisztrációjában is alkalmazkodjon a kialakuló új körülményekhez. Százhalombattát 1970. április 1-jén, 50 évvel ezelőtt nyilvánították várossá.
40 ÉVES – KIÁLLÍTÁS
A HBVK is – számos más százhalombattai intézménnyel együtt – kapcsolódott az Önkormányzat által szervezett rendezvénysorozathoz, amellyel a 40 évvel ezelőtti várossá nyilvánítást ünnepeltük. 2010-ben, az első könyvtári programon igazi „metamorfózis” tanúi lehettek az érdeklődők, hiszen „A Főtér arcai” címmel fotókból, lapkivágatokból és a Városi Archívum gyűjteményéből nyílt kiállítás a könyvtárban. A beszélgetés Szalai Gábornéval, az intézmény egykori igazgatójával készült.
Megszólaló: Szalai Gáborné – igazgató, HBVK
40 ÉVES – SZEKERES
2010-ben, a 40 éves évforduló tiszteletére rendezett programsorozat remek lehetőséget nyújtott arra, hogy felidézzük a település négy évtizednyi történelmét, fejlődését. Százhalombatta városként való megszületéséről Szekeres József volt tanácselnök beszélt a hallgatóságnak a HBVK-ban.
Megszólaló: Szekeres József – volt tanácselnök
MÁRTON BÉLA EMLÉKKIÁLLÍTÁS
Márton Béla „Pro Urbe Százhalombatta”-díjas festőművész érett művészként, hatvanéves korában, 1973-ban talált végleges otthonra városunkban. Képein megörökítette Százhalombattát, főként az Óvárost. Márton Béla festőművész városunkat ábrázoló alkotásaiból Százhalombatta várossá nyilvánításának 40. évfordulója tiszteletére készült egy kiállítás 2010-ben, az akkor még új Konferenciaközpontban.
Megszólaló: Györgyfalvay Zita – művészettörténész
A VÁROS 45 ÉVE
„A város 45 éve – előadás képekben” – ez volt a címe annak a cseppet sem szokványos előadásnak, amelyet Százhalombatta várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából, 2015-ben, Kovács Edina történész és Török László fotós tartott a HBVK-ban.
Megszólaló: Kovács Edina – történész, a Városi Archívum kezelője;
Török László – fotós
KÁPRÁZAT AZ ÉLET
Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista Ercsiben született, ott is töltötte gyermekkorának első éveit. Ezekről a „meghatározó évekről” is beszélgettünk Schäffer Erzsébettel, aki „Káprázat az élet, a csoda bennünk van!” címmel tartott előadást a BKK Kamaratermében – még 2013 áprilisában.
Megszólaló: Schäffer Erzsébet – Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista
BÁLINT GAZDA
A tavaly immár 100. születésnapját ünneplő Dr. Bálint György – saját bevallása szerint – a génjeiben hordozza a föld szeretetét, gyerekkora óta édes számára az anyaföld, amin gazdálkodnak a magyar emberek. Ezt látta gyerekként, ezt tanulta az egyetemen, ezt folytatta felnőttkorában, mint állami gazdasági kültisztviselő, majd mint agrárújságíró. A televízióból és rádióból jól ismert Bálint gazda előadókörútja egyik állomásaként a Dunafüredi Közösségi Házban járt 2010-ben.
Megszólaló: Dr. Bálint György – kertészmérnök
HELYEY LÁSZLÓ
Ha Mátyás király neve elhangzik, lelki szemeink előtt Helyey László színművész arca jelenik meg, fülünkben az ő hangja szólal meg. 2014 januárja óta már csak felvételről hallhatjuk őt… Talán a véletlen hozta, de Helyey Lászlóban egy királyszerep keltette fel a vágyat aziránt, hogy színész legyen. Tizenkét-tizenhárom éves korában egy szünidei mozivetítésen Shakespeare III. Richárdját alakította Laurence Olivier, alakítása annyira lenyűgözte, hogy elhatározta, színész lesz. A sokoldalú, markáns egyéniségű karakterszínész Hamvas Béla „Paradoxon az igazságtalanságról” c. esszéjét adta elő a Városi Könyvtár névadója születésének 113. évfordulóján, 2010-ben.
Megszólaló: Helyey László – Jászai Mari-díjas színművész
TOLCSVAY BÉLA KONCERT
Tolcsvay Béla azt mondja, rájött, hogy a hagyományok, az ősi gondolatok mindenhol ugyanazok, ugyanaz a fent és a lent, a jó és a rossz, minden alapvető dolog harmóniában áll és hisz abban, hogy egyszer majd visszaáll a rend, a harmónia. .. 2015-ben, Poroszlai Ildikó egykori múzeumigazgató tiszteletére rendezett koszorúzási ünnepséget követően és mintegy folytatásként – a Régészeti Parkban Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, szövegíró koncertjére került sor.
Megszólaló: Tolcsvay Béla – Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni