Kitárult a világ – A zászlófelvonással és a nyitóceremóniával kezdetét vette a 26. Summerfest
Halaszthatatlan döntések – Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület
Előkészületek – Letették az esküt a helyi választási bizottság tagjai
A mai lapon – Megjelent a Hírtükör legfrissebb száma
Zászlófelvonás
Bár már hétfőn megérkeztek a külföldi csoportok Százhalombattára, és már nagyon sok emlékezetes élményen vannak túl, a Summerfest hivatalos megnyitására tegnap délután került sor. A hagyományok szerint a város kulcsának átadásával és zászlófelvonással kezdődött az ünnepség, ezt követően az együttesek a Damjanich úton mutatták meg táncaikat, zenéiket és színes kosztümjeiket.
Megszólaló: Vezér Mihály Ph. D. - polgármester
Nyitóceremónia
A menettánc után a Szent István téren folytatódott a Summerfest programja, ahol mintegy 2300 néző tekintette meg a most először ingyenessé tett Nyitóceremóniát. A gálaműsorban minden külföldi csoport, valamint a magyar együttesek mutatkoztak be, a csúcspontot pedig a közös tánc és a tűzijáték jelentette.
Megszólaló: Szigetvári József – fesztiváligazgató
Diana Niño – a kolumbiai csoport vezetője
Testületi ülés
Rendkívüli ülést tartott ma délután Százhalombatta Önkormányzatának képviselő-testülete. A képviselők megválasztották a helyi választási bizottság tagjait és póttagjait, döntöttek a 24 órás orvosi ügyelet további biztosításáról, és a Battai Napok költségvetése is napirendre került.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester
Bizottsági ülések
A képviselő-testület ülését két bizottsági ülés előzte meg. Az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság tárgyalt a 24 órás háziorvosi ügyelet folyamatos biztosításának feltételeiről, és döntéseket hozott az önkormányzati bérlakás-pályázatok ügyében. A Gazdasági, Pénzügyi és Integrációs Bizottság szintén megtárgyalta az orvosi ügyelet kérdését, de napirendre került a Battai Napok költségvetése, és javaslatot tettek a helyi választási bizottság tagjainak és póttagjainak személyére.
Megszólaló: Török Sándor – az Egészségügyi Bizottság elnöke
Nagy Balázs János – a Gazdálkodási Bizottság elnöke
HVI alakuló ülés
Áder János köztársasági elnök október 13-ára tűzte ki az önkormányzati választásokat. A jelöltállítás és a voksolás törvényességéért a helyi választási bizottságok felelnek. A százhalombattai bizottság tagjait és póttagjait ma választotta meg a képviselő-testület, ezt követően a tagok Vezér Mihály polgármester előtt letették esküjüket.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester
Hírtükör
Megjelent a Hírtükör legújabb száma, melyben természetesen beszámolnak a Summerfest eddigi programjairól, és tudósítanak városunk fontos, érdekes eseményeiről is. Olvashatnak például arról, hogy újra jár a komp, és a bűnmegelőzési fórumról is megjelent egy cikk a mai lapban.
Megszólaló: Czifrik Katalin – a Hírtükör munkatársa
Ajánló (Hitvallás)
A Barátság Kulturális Központ Hitvallás sorozatának legutóbbi vendége Schäffer Erzsébet újságíró volt. A beszélgetés első részét már láthatták nézőink, Híradónk után ennek a folytatását tekinthetik meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni