Dr. Kőrösi László nemcsak intézményvezetőként irányította egykor a rendelőintézetet, hanem háziorvosként is dolgozott, de ma már inkább csak jelesebb napokon látogat az intézménybe
Rákbetegek klubja
Február 4-én volt a rákbetegek világnapja. Ennek apropóján kerestük fel a városunkban működő Rákbetegek Klubját. A klubtagok havonta találkoznak a Barátság Kulturális Központban. Mindegyiküket egykori betegsége vitte el a klubba, de ma már erről csak akkor beszélnek, ha valamilyen kedvezőbb, támogatási rendszer, vagy juttatás kerül szóba, illetve ha a múlt rémálmaitól szeretnének szabadulni. Jó hangulat, kellemes beszélgetések, kirándulások jelentik a csoport összetartó erejét, azt viszont sajnálják, hogy nagyon kevés férfi vesz részt a klub életében.
Dr. Kőrösi László
Dr. Kőrösi László neve Százhalombattán nagyon sok korosztály számára kapcsolódik össze városunk egészségügyének fejlődésével. Nemcsak intézményvezetőként irányította egykor a rendelőintézetet, hanem háziorvosként nap mint nap gyógyította a betegeket, foglalkozott kisebb nagyobb emberi panaszukkal is. A már nyugállományba vonult főorvos 1972-ben érkezett Százhalombattára. Nyugdíjba vonulása után szakértőként még tartotta a kapcsolatot egykori munkahelyével. Ma már inkább csak a jelesebb napokon látogat az intézménybe, mi is itt találkoztunk vele.
Gyógyító növény: Orbáncfű
Ma a Kárpát-medence egyik őshonos növényével a tüneményes nevű csengőfűvel vagy csengőlinkával közismertebb nevén az orbáncfűvel ismerkedhetünk meg gyógyító növények sorozatunkban. A „nyugalom növényének” gyönyörű sárga virágzatában rejlik az ereje. Az ókori görögök az orbáncfű mágikus hatásában hittek. Az istenalakok fölé orbáncfűcsokrokat akasztottak, hogy elűzzék a gonosz szellemeket. Az orbáncfű jó az idegeskedés a depresszió ellen, gyulladásokat kezelhetünk vele, de a részletekről hallgassuk meg szakértőnket.
Könyvajánlat: Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása
A Hamvas Béla Városi Könyvtárban egy Hamvas kötet ajánl Szalai Gáborné Márti. Egy különleges atmoszférájú művet Olbrin Joachim csodálatos utazását mutatjuk be. Azt, amelyben valószínűleg mindenki talál olyan gondolatot, amelyre rácsodálkozik, vagy azonosulni tud vele. Egy szegény hányatott sorsú parasztfiú keresi azt az átkot, ami miatt sehol nincs szükség rá, vagy ha mégis, akkor mindig belebukik vállalkozásaiba.
20 éves a Forr-Más
20 éves a Forr-Más Hagyományőrző Egyesület. Jubileumuk alkalmából nagyszabású néptáncestet tartottak a Barátság Kulturális Központban. A többórás rendezvényen a vendégfellépőkkel színesítették az est műsorát. A főpróba és az előadás közötti szünetben kérdeztük az alapítókat a kezdetekről.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni