In memoriam Szél Pál

Szél Pál 1956-ban látta meg a napvilágot Százhalombattán. Igazi battai volt: Dunafüreden született, és itt is élte le egész életét.

 

Sokan elsősorban sportolóként gondolnak rá, annak köszönhető, hogy aktívan kivette a részét mind versenyzésből, mint sportszervezésből. Hatdanos dzsúdó mester volt, aki több világversenyen is kiváló eredményeket ért el. Ő kezdeményezte a battai cselgáncs szakosztály létrehozását, ahol edzői munkát is folytatott. A Jakab Lajos-féle önvédelmi stílus legnagyobb hazai alakjaként edzéseket tartott és táborokat szervezett, önvédelmi ismereteit egy könyvben is összefoglalta. Ezenfelül az ország egyik legjobb rögbi csapatának, a Battai Bátor Bulldogoknak volt alapító, oszlopos tagja. A „Játék határok nélkül” című televíziós sportvetélkedő versenyein battai kapitányként rendre győzelemre vezette Százhalombatta csapatát.

 

A rendszerváltás utáni százhalombattai politikai élet meghatározó szereplője, 1990 óta bizottsági tag, 1994-től Dunafüred képviselője volt. A Képviselő-testületben töltött közel 30 éve alatt, tevékenyen részt vett a város építésében.

 

Sokak számára a biztonságot a védelmet jelentette; a 90-es évek derekán Ő alapította a városi polgárőrséget, ami azóta is töretlenül segíti a rendőrség munkáját. Sikeres vállalkozásának köszönhetően számos embernek nyújtott megélhetést, több ezer százhalombattai pedig abban a tudatban hajthatja álomra a fejét, hogy a Szamuráj munkatársai vigyáznak rá és értékeire.

 

Rengeteg kedves emlék fűz hozzá. Büszkén mondhatom, hogy a barátom volt. Mint tudjuk, csak az hal meg, akit elfelejtenek. Pali barátommal ez nem fordulhat elő. Ő mindig velünk él a szívünkben. Sajnos sokkal szegényebb lett nélküle a világ. Emlékét örökké megőrizzük.

 

Nyugodj békében, kedves Barátom!
Őszinte részvétem a gyászló családnak!

 

Vezér Mihály
polgármester