A járványhelyzet miatt sok idős ember él magányosan. Arra gondoltam, hogy forduljunk azok felé, akikre talán kevesebb figyelem jut. Az idősotthon lakóira! Tudom, hogy szeretnek olvasni az idősek, és örülnének a lehetőségek bővítésének. Ezért gyűjtsünk most közösen, az Önök, az olvasók és a közösségek segítségével könyveket, hogy az Idősek Otthona és Átmeneti Gondozóházban megvalósíthassunk egy olyan könyvtárat, amelyből kedvükre válogathatnak a ház lakói. Célom, hogy a házi könyvtár létrehozásával az idősek minél boldogabban, tartalmasabban tölthessék el idejüket.
Kérem mindazokat, akik úgy gondolják, hogy szívesen ajánlanának fel egy-egy könyvet e nemes célra, azok adományukkal járuljanak hozzá a könyvtár létrehozásához.
Természetesen a vírus miatt egy ideig pihentetjük a könyveket, amelyeket egy későbbi időpontban szállítunk majd ki. A könyvtár bővítéséhez könyvespolcot is készíttetünk, valamint a Hamvas Béla Városi Könyvtár közreműködésével a könyvek katalogizálását is megoldjuk, segítve ezzel a ház lakóit az olvasnivalók közötti eligazításban.
Az akciót 100 db könyv felajánlásával indítottam el.
A könyveket várjuk nyitvatartási időben:
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal, A épületének portáján (Szent István tér 3.)
A gyűjtési időszak: 2022. február 14 – március 14. között
Kérem, csatlakozzanak a kezdeményezésemhez!
Vezér Mihály
polgármester