Híradó

Adás időpontja: 
2014. november 26, szerda, 19:00
Leírás: 

Ünneplőben – Hétfőn kigyúlnak a karácsonyi fények városunkban

Növekvő díjak – Vasárnapig mondhatja fel kötelező gépjármű felelősség biztosítását az autósok közel 60 százaléka
Életre keltek – Rendkívül ötletes alkotások érkeztek a HBVK Mesebeli tárgyak elnevezésű pályázatára
Művészet, történet – Rendhagyó órát tartott Márton Béla munkásságáról Takács Péter műgyűjtő az Arany iskolában

Kettős gyilkosság
Hivatalosan meg nem erősített információnk szerint kettős gyilkosság történt Százhalombatta Óvárosában. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a helyszín lezárása mellett nagy erőkkel nyomoz, ezért stábunkat sem engedték a helyszín közelébe. Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK sajtószóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel, egyelőre nem tudnak érdemi tájékoztatást adni. Amint hivatalos és megbízható információkat kapunk, a részletekről is tájékoztatjuk nézőinket.

Kötelező biztosítás
Már csak néhány napja maradt Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosításának felmondására azoknak az autótulajdonosoknak, akiknek december végén van a biztosítási évfordulója. Általános jelenség a szolgáltatóknál, hogy emeltek a tavalyi biztosítási díjakon.
Megszólaló: Vasicsek Lajos – a Batta-Alkusz Kft. ügyvezetője

Adventi vásár
December elsején ismét kigyúlnak az ünnepi fények Százhalombatta főterén. Az adventi időszak a hagyományokhoz híven hétfőn este különleges lézershow-val veszi kezdetét, és megnyílik az Adventi Vásár is, amely egészen Karácsonyig tart.
Megszólaló: Ba Norbert – a Korshak Kft. munkatársa

Rendhagyó óra
A BKK által kiírt Festészet Napi vetélkedő győztesei, azaz az Arany Iskolások számára tartott rendhagyó művészettörténeti órát Takács Péter műgyűjtő. A diákok Márton Béla festőművész életéről, munkásságáról hallgathattak meg előadást. Az iskola folyosóin egyébként több Márton Béla kép is látható.
Megszólaló: Gere László – az Arany iskola pedagógusa

Mesebeli tárgyak
Szebbnél szebb alkotások érkeztek – elsősorban százhalombattai fiataloktól – a Városi Könyvtár Mesebeli tárgyak elnevezésű pályázatára. Megelevenedett a Kis gömböc, a Didergő királyfi és az Égig érő paszuly is. A kiírásra még Erdélyből is küldtek be rajzokat.
Megszólaló: Kovács Marianna – a HBVK mb. vezetője

Magyar Kupa
Ledolgozta kétgólos hátrányát, mégsem jutott tovább a kézilabda Magyar Kupában az SZKE. A nyolcaddöntő visszavágójára kétgólos előnnyel érkezett Lajosmizse csapata. Ezt a fórt nemcsak ledolgozni, megfordítani is sikerült csapatunknak, azonban az utolsó pár percben visszaküzdötték magukat a vendégek és idegenben lőtt több góllal ők jutottak tovább.
Megszólaló: Keresztes József – az SZKE vezetőedzője

Terítéken – ajánló
A tizedik „Születéstől a felnőttkorig” konferencia adja  mai Terítéken című műsorunk témáját. A Szülők Fóruma Egyesület meglehetősen széles körben ismert és elismert rendezvényéről, a szervezet működéséről és a konferencia programjairól Schmidt Monikával és Valkusz Pállal beszélgetünk.
a Híradó után