PALETTA – Gazdag színházi és zenei programokkal is várja az érdeklődőket a Summerfest
ELSŐ FECSKÉK – Elsőként Uruguay táncosai érkeztek meg a 33. Sumerfestre
LAKÓRA VÁRVA – Augusztus végéig lehet jelentkezni az eladó önkormányzati lakásokra
Programok
Nagysikerű előadással, a Veres1 Színház Szép nyári nap című produkciójával kezdődött el tegnap este a Summerfest színházi programsorozata a BKK színháztermében. Ezt a fesztivál végéig több előadás követi, és számos ingyenes programmal is várják az érdeklődőket, amelyek a Szent István téren kerülnek megrendezésre.
Megszólaló: PALAGYI RÉKA – IGAZGATÓHELYETTES, BKK
Uruguay
A vártnál előbb érkezett a 33. Summerfestre az első együttes: Uruguay csapata, akik európai turnéjuk részeként, mintegy harmincan képviselik hazájukat Százhalombattán. Ma délelőtt Szigetvári József fesztiváligazgató és a stábtagok köszöntötték a táncosokat.
Megszólaló: SZIGETVÁRI JÓZSEF – FESZTIVÁLIGAZGATÓ, FÁBIÁN FANNI – FESZTIVÁLTITKÁR, ÁLVARO CUELLO – URUGUAY
Lakások
Augusztus végéig lehet jelentkezni az eladó önkormányzati lakásokra. Az előző értékesítési körökben néhány ingatlan már gazdára talált, megfigyelhető azonban, hogy ezek a lakások kisebb méretűek voltak. A most vásárlók nagy része saját részre vásárolt, a kedvezményes hitelt is igénybe véve.
Megszólaló: TÖRÖK SÁNDOR – ALPOLGÁRMESTER
1-es iskola
Egy, a városunkban is működő hipermarket-lánc hosszú ideje lehetőséget biztosít arra, hogy megvalósulhassanak az egyesületek és alapítványok álmai. A zsetonok most igazán jó helyre kerülnek, ha az 1. számú Általános Iskola alapítványát választják a vásárlók, mert az iskola udvarát szeretnék zöldíteni és árnyékolni a támogatásból.
Megszólaló: BOGDÁN KRISZTINA – SZMK-ELNÖK
Kiállítás
Az 1800 lelket számláló Pest megyei község, Galgamácsa tárgyi örökségét bemutató kiállítás nyílt a Barátság Kulturális Központ Galériájában tegnap este. A Summerfest programjaként megrendezett tárlat a népművészeti alkotások mellett a népi hagyományokat ábrázoló, 1939-ben készült gyerekrajzokat is bemutat az érdeklődőknek.
Megszólaló: VILLÁNYI PÉTER – NÉPRAJZKUTATÓ
RÓZSAHEGYI RICHÁRD – POLGÁRMESTER, GALGAMÁCSA
AJÁNLÓ: A VÍZ AZ ÉLET – LÁTOGATÁS RÉTIMAJORBAN
Híradónk után Rétimajorba látogatunk, ahol Lévai Ferenccel beszélgetünk a vízügyi helyzetről, a horgászturizmusról és a nyárról. Felvételünk július elején készült, azóta a kánikula és a krónikus vízhiány miatt nagyon sokat romlott a helyzet, amint arról hétfői Híradónkban is beszámoltunk. Maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


