KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS – Jó hangulatban telt az Eötvös iskola alapítványi bálja
TUDÓSPALÁNTÁK – Az Arany iskolában rendezték meg a Kutató Gyerekek Tudomány Konferenciája országos döntőjét
IN VINO VERITAS – Játékos bor estet tartottak pénteken a könyvtárban
Eötvös-bál
A hagyományoknak megfelelően, idén is alapítványi bál zárta az Eötvös hetet. Ezúttal is színvonalas, jó hangulatú bált szerveztek, aminek a fő célja a közösség építése volt, de természetesen az alapítvány támogatásával a diákokat is segíthették a szülők és a szponzorok.
Megszólaló: DR. BRAUSWETTERNÉ PAPP ÉVA – IGAZGATÓ, EÖTVÖS ISKOLA
VEZÉR MIHÁLY - POLGÁRMESTER
KGYTK
A macskák kommunikációja, Gazdasági fürjek tenyésztése, Erzsébet királyné hajviseleti és hajápolási szokásai – néhány cím a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciájának országos döntőjén elhangzott előadások közül. A rangos eseményt – immár hagyományosan – a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban rendezték meg.
Megszólaló: KISS ALBERT – ALAPÍTÓ, SZAKMAI VEZETŐ, KGYTK
DR. HORVÁTHNÉ DR. HIDEGH ANIKÓ – FŐIGAZGATÓ
Borest
Május 9-én újabb játékos bor estet szervezett a Hamvas Béla Városi Könyvtár. A résztvevőknek ezúttal egy bűnügyet kellett, egymással kooperálva megoldaniuk. A jó hangulatú rendezvény bevételét az előadóterem stúdiószobájának felújítására, versenyek díjainak beszerzésére és táboroztatási támogatásra fordítja a Százhalombattai Könyvtárért Alapítvány, amely a közelmúltban Szabó Gábort választotta elnökévé.
Megszólaló: KOLLÁTH SÁRA – KÖNYVTÁROS
HEGEDŰS ANITA – KÖNYVTÁROS
SZABÓ GÁBOR – ELNÖK, SZÁZHALOMBATTAI KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY
Szín-Tér
Újabb érdekes előadásra várták az érdeklődőket a Szín-Tér Rendezvényteremben. Május 9-én Bardócz Zsuzsanna biokémikus tartott előadást az egészséges és az egészségtelen élelmiszerekről, illetve arról, hogyan szűrhetőek ki a káros táplálékok mindennapjainkból.
Megszólaló: BARDÓCZ ZSUZSANNA - BIOKÉMIKUS
VUK SE
A VUK SE mind az öt szakosztálya meghirdette szokásos nyári táborait. A kézilabda, a tenisz és a triatlon szakosztály csak az igazolt versenyzőket várja, a labdarúgó és az úszó szakosztály táborai azonban minden gyerek számára nyitottak. A részletekről az egyesület elnökét kérdeztük.
Megszólaló: KATONA ISTVÁN – ELNÖK, VUK SE
AJÁNLÓ: PALETTA
Híradónk után Paletta című kulturális magazinunkkal folytatjuk adásunkat, amelyben – egyebek mellett – beszámolunk a városi majális néhány emlékezetes produkciójáról, és a legendás hangmérnök, Pálfi József Spulni előadásáról is. Maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni