FELELŐSSÉGGEL – Mintegy harminc témáról döntött az október 3-án megalakult Képviselő-testület
KÖZÖS TÉR – Ünnepélyesen is átadták a Régészeti Park „közösségi házát”
ORRFACSARÓ – Még mindig magas a pollenkoncentráció a levegőben, amit a szálló por még elviselhetetlenebbé tesz
Testületi 1.
28 napirendi pontot tárgyalt a ciklus első „hagyományos” ülésén az Önkormányzat Képviselő-testülete. A képviselők döntéseket hoztak az egészségügyi alap- és szakellátással kapcsolatban, elfogadták az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok féléves beszámolóit, és egy új cég alapításáról is döntöttek.
Megszólaló: VEZÉR MIHÁLY – POLGÁRMESTER
Testületi 2.
Szokásunkhoz híven, képviselőket is kérdeztünk arról, mit emelnének ki a mai ülés döntései közül.
Megszólaló: NAGY BALÁZS – ALPOLGÁRMESTER
SZABÓ ATTILA – ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ
HORVÁTH JÚLIA PETRA – ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ
SZALAI ATTILA – ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ
SZABÓ GÁBOR – ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ
Régészeti Park
A Régészeti Park legtöbbet látogatott épülete a közösségi ház már olyan rossz állapotban volt, hogy teljes felújításra szorult. A Képviselő-testület még az előző ciklusban megszavazott erre a célra 40 millió forintot, tegnap pedig hivatalosan is átadták az elkészült épületet.
Megszólaló: VEZÉR MIHÁLY – POLGÁRMESTER
SINKA LÁSZLÓ – ALPOLGÁRMESTER
T. NÉMETH GABRIELLA – IGAZGATÓ, „MATRICA” MÚZEUM
Érettségi
Az Arany iskola diákjai közül is sokan tesznek előrehozott érettségit. A legtöbben a tavaszi-nyári érettségi szezonban vizsgáznak, de vannak akik a mostani időszakot választják és az őszi érettségik idején mutatják meg
tudásukat. A városunk gimnáziumából angol és informatika érettségire jelentkeztek a tanulók.
Megszólaló: DR. HORVÁTHNÉ DR. HIDEGH ANIKÓ – FŐIGAZGATÓ, ARANY ISKOLA
Allergia szezon
Sajnos még nem lélegezhetnek fel azok, akik parlagfű allergiával küzdenek, hiszen még tart a szezon és az első fagyokig egy így is marad. A fűtési szezon kezdetével azonban rosszabb lett a helyzet, hiszen a magas szálló por koncentráció, valamint a lakásokban a poratkák elszaporodása is nehezíti a betegek életét.
Megszólaló: DR. RADECZKY ÉVA - ALLERGOLÓGUS
AJÁNLÓ: KOPOGTATÓ
Híradónk után az egészségügy aktuális helyzetéről, sokat vitatott és sokakat érintő témákról beszélgetünk dr. Berzéki Ferenccel, a Százhalom Egészségügyi Központ vezetőjével. Maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni