Híradó

Adás időpontja: 
2014. augusztus 21, csütörtök, 18:45
Leírás: 

Szent István napján – A kiszámíthatatlan időjárás miatt a BKK-ban tartották a Városi Ünnepséget

Körforgás – Hétfőn, három hétre lezárják a Dunafüredi utat
Magyarok cselekedetei – Kirakodóvásár koncertek és számtalan program várta a városlakókat augusztus 20-án
Pénz és cigi – Betörtek a Berzsenyi utcai trafikba

Városi ünnepség
A Barátság Kulturális Központ színháztermében tartották meg az augusztus 20-i Városi ünnepséget. Megáldották az Új kenyeret és átadták a Kultúráért Százhalombatta díjat, amelyet Cseh Kornélné vehetett át. Az ünnepi programot Illényi Katica koncertje zárta.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester; Cseh Kornélné - díjazott

Szűcs István – szöveges
Hosszan tartó súlyos betegség után, 79 éves korában elhunyt  Dr. Szűcs István, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, korábbi országgyűlési képviselője az Antall-kormány energetikáért felelős helyettes államtitkára. Szűcs István 1987-ben az MDF alapítói között volt, majd a százhalombattai szervezet elnöke lett. 1988-tól tagja, majd ügyvezetője volt a párt országos választmányának. 1990-ben területi listáról jutott a Parlamentbe, de, 1992 végén lemondott mandátumáról. 1993-ban az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium energetikai ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára lett. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Szűcs Istvántól augusztus 29-én vesznek búcsút Százhalombattán.

Útlezárás
Hétfőtől lezárják a Dunafüredi utat a körforgalom építése miatt, miután az útszakasz egy részét lejjebb kell süllyeszteniük. A munka három hétig tart, a teljes beruházás október elejére készül el.
Megszólaló: Cifka János – a PUHI Tárnok Kft. műszaki vezetője

Minden Magyarok Napja
Egész napos programokkal, kirakodó és népművészeti vásárral várták a városlakókat augusztus 20-án a Damjanich úton és a Fesztiválsátorban. Az események a szórványos esőzések közepette a délelőtti gyermekműsorokkal kezdődtek, az idősebbek magyar nótákat hallgathattak és felléptek a Pesovár Néptánc Suli csoportjai is.

Betörés
Ismeretlen elkövetők cigarettát és készpénzt tulajdonítottak el a Berzsenyi utcai Nemzeti Dohányboltból. A betörők hétfőre virradóra feszítették fel az üzlet ajtaját. Az üzemeltető korábban a dunafüredi áruház parkolójában működtetett trafikot.

Summerfest – ebédeltetés
A Summerfest ideje alatt idén is a P-Dussmann Kft. gondoskodik a külföldi vendégek étkeztetéséről. A menü – a korábbi évekhez hasonlóan – ezúttal is felvonultatja hazánk jellegzetes ételeit, ízvilágát. A kérdés már csak az, hogy a távoli országokból érkezők mennyire szeretik a fűszeres, szaftos ételeket, vagy akár a lekváros buktát.