Híradó

Adás időpontja: 
2014. augusztus 18, hétfő, 18:45
Leírás: 

Újra itt van! – Zászlófelvonással és menettánccal hangolódhattunk rá pénteken a Summerfest nyitógálájára

Flottul - Önkéntesek, szervezők serege segítette a Nyitóceremónia sikeres lebonyolítását
Tiszteletadás – Egésznapos, sokszínű programmal készül városunk Augusztus 20. megünneplésére
Szeptemberre – Már sokan elkezdték az iskolai felszerelések beszerzését

Zászlófelvonás
A nyitóceremóniát megelőzően a hagyományos menettáncon mutatkoztak be a városlakóknak a XXI. Summerfest résztvevői. A fesztivál vendégei a főtéri parkolóban gyülekeztek, ahol Dr. Vezér Mihály polgármester köszöntötte őket, majd átadta a város kulcsát a legfiatalabb külföldi és hazai résztvevőknek. A táncos menet, kiegészülve a hortobágyi lovas csergetőkkel, fél Dunafüredet bejárta.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester

Nyitógála
Fegyelmezetten, a bemutatkozás izgalmával készülődtek az együttesek a Nyitóceremóniára a kulisszák mögött. Az előadás logisztikai hátterét idén is a mélygarázsban alakították ki, onnan vonultak színpadra a fellépő csoportok. Több száz szervező sürgött-forgott annak érdekében, hogy felejthetetlen nyitógálában legyen része a városlakóknak.
Megszólaló: Szalai Attila -biztonsági főnök; Tóth László - önkéntes

Aranyszív napja
Évek óta a Summerfest kiemelt eseményei közé tartozik az Aranyszív Napja, amelyen sérült emberek mutatják meg tehetségüket, elszántságukat, lelki erejüket. Vasárnap a Vakrepülők, a Csengettyűsök, a Gördülőszékesek és a Felhőjárók drámacsoport is színpadra lépett, könnyeket csalva a közönség szemébe.

Tanszervásár
Már az előző tanév végén kézhez kapták az iskolások szülei azt a listát, amely a szeptemberben kezdődő oktatási évhez szükséges segédeszközöket, füzetcsomagokat tartalmazza. Az üzleteket, áruházakat már hetekkel ezelőtt elárasztották a különféle tanszerekkel, felszerelésekkel a kérdés már csak az, hogy az anyukák és az apukák milyen szempontokat vesznek figyelembe a vásárlásnál, no és hogy milyenek az anyagi lehetőségeik.

Augusztus 20. - előzetes
Idén is nagyszabású ünnepséggel készül Augusztus 20-ra városunk. Az államalapítás ünnepén egész nap népművészeti vásár, hungaricumok utcája, néptánc gálák, népzenei koncertek, családi programok és utcabál várja az érdeklődőket. A városi ünnepségre este 7 órától kerül sor a Szent István téren.
Megszólaló: Szigetvári József – a BKK igazgatója

Paletta – ajánló
A Summerfest eseményeiből csemegézünk mai Paletta című műsorunkban. Megismerkedhetnek egy különleges perui hangszerrel, a kicsiket játékos Ramazurival várjuk – ahogy délutánonként a fesztiválsátor is–, és bepillanthatnak Sebestyén Márta estjébe is. Kulturális magazinunkat mai Híradónk után láthatják.
a Híradó után