Híradó

Adás időpontja: 
2024. június 19, szerda, 19:00
Leírás: 

ÚJRÁZÁS - Dr. Lukács László lesz a következő ciklusban is Tárnok polgármestere

BATYUTÓL A FŰNYÍRÓIG - Nagy sikere volt a gyerekek körében az iskolatáska-mentes napnak
NAPELLENZŐ - A kánikula veszélyeiről beszélgettünk a háziorvossal

Tárnok
Újabb öt évre Tárnok polgármesteré választották dr. Lukács Lászlót, aki – a Civil Fórum színeiben – a szavazatok 45,3 százalékával előzte meg a Fidesz-KDNP, illetve a Ma és Holnap Egyesület aspiránsait. A képviselő-testületben is megmaradt a Civil Fórum többsége. Az eredményekről és terveiről beszélgettünk a régi-új településvezetővel.
Megszólaló: DR. LUKÁCS LÁSZLÓ – POLGÁRMESTER, TÁRNOK

1-es iskola
A tanév utolsó hete nemcsak a kirándulásokról, a szórakozásról szólt, hanem a tanulásról is, hiszen a diákoknak még volt lehetőségük javítani. A Hét elején az 1-es iskola diákjainak iskolatáska-mentes napot tartottak, és arra kérték a gyerekeket, hogy – e kihívás apropóján – felszerelésüket a lehető legötletesebb módon vigyék a suliba.
Megszólaló: HEGEDÜS ROLAND – IGAZGATÓ, 1. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA

Orvos
A rendkívüli hőség igénybe veszi még az egészséges felnőttek szervezetét is, az idősekre, a krónikus betegekre és a gyerekekre pedig különösen veszélyes a kánikula és a magas UV-sugárzás. Jó szolgálatot tesznek ilyenkor a klímaberendezések, de azok használatával is óvatosnak kell lenni. Az aktuális időjáráshoz kapcsolódó, legfontosabb egészségügyi tudnivalókról dr. Tóth Béla háziorvost kérdeztük.
Megszólaló: DR. TÓTH BÉLA – HÁZIORVOS

Utazási iroda
Sokan utaznak idén nyáron külföldre, a hagyományosan népszerű desztinációk mellett olyan újabb célpontokat is keresve, mint például Montenegró. Ellátogattunk egy érdi utazási irodába, ahol néhány praktikus tanácsot is kértünk a hosszabb utakra készülőknek.
Megszólaló: BAKONYI ZSÓFIA – IRODAVEZETŐ

Szúnyoggyérítés
A dunai áradás és a korábbi hetek csapadékos időjárása következtében elszaporodtak a szúnyogok. A katasztrófavédelem biológiai és kémiai módszerrel is felvette a küzdelmet a vérszívókkal. Június 20-án, az esti órákban Százhalombattán is végeznek földi kémiai gyérítést, a biológiai beavatkozás pedig a Duna egész vonalát érinti.
Megszólaló: MUKICS DÁNIEL – TŰ. ALEZREDES, A BM OKF SZÓVIVŐJE

AJÁNLÓ: SZÍN-TÉR RENDEZVÉNYTEREM ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA – 3. RÉSZ
A közelmúltban a Freedom Zenekar koncertjével avatták fel Százhalombatta legújabb közösségi terét. Híradónk után az eseményről készült felvételünk harmadik részét mutatjuk be nézőinknek. Maradjanak velünk!