Híradó

Adás időpontja: 
2023. február 27, hétfő, 19:00
Leírás: 

FŐHAJTÁS – A kommunizmus áldozataira emlékezett a KÉSZ helyi csoportja

MENETREND SZERINT – Mától újraindult a zöldhulladék szállítás Százhalombattán
DICSÉRTESSÉK – 75. születésnapján köszöntötték Tamási József atyát

Megemlékezés
2001 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja, annak emlékére, hogy a szovjet hatóságok 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a kommunistákkal szembeni kiállása miatt, Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi csoportja, a hagyományoknak megfelelően, idén is megemlékezést szervezett a főtéri Kopjafánál.
Megszólaló: TÓTH ERNŐ – ELNÖK, KÉSZ SZÁZHALOMBATTAI CSOPORT

Zöldhulladék                                       
A téli szünet után ma indult el a SZÁKOM Kft. zöldjárata azokhoz a családi házas övezetekben élő ügyfelekhez, akik befizették a szolgáltatás díját. A járatok az előző években megszokott rend szerint érkeznek idén is: hétfőnként Dunafüred bal-, szerdánként jobb oldaláról, illetve Újtelep-Urbárium városrészből, a pénteki napokon pedig Óvárosból szállítják el a kihelyezett gyűjtőedényeket, illetve a felmatricázott zsákokat.
Megszólaló: TŐKE GYULA – KÖZTISZTASÁGI CSOPORTVEZETŐ

Tamási József atya
Február 25-én 75. születésnapja alkalmából tartott ünnepi szentmisét a Szent László-templomban Tamási József atya. A nyugdíjas plébánosként 2019 óta Százhalombattán élő pap ünnepségére korábbi állomáshelyeiről is érkeztek hívek. Az egyházközség nevében dr. Tóth Béla köszöntötte az ünnepeltet.
Megszólaló: TAMÁSI JÓZSEF – NY. PLÉBÁNOS, C. APÁT
DR. TÓTH BÉLA – VILÁGI ELNÖK, SZÁZHALOMBATTAI R. K. PLÉBÁNIA

Múzeum
Érdekes előadást hallgathattak meg az érdeklődők pénteken a Matrica Múzeumban. Dr. Tóth János Attila búvárrégész a Duna mélyére süllyedt hajómalmokról tartott előadást, T. Németh Gabriella pedig a 35 éves intézményről tartott prezentációt.
Megszólaló: DR. TÓTH JÁNOS ATTILA – BÚVÁRRÉGÉSZ
T. NÉMETH GABRIELLA – IGAZGATÓ, MATRICA MÚZEUM

Judo
Harmadik alkalommal tartott Judo Szombatot a SZVISE Judo Szakosztálya. Ezúttal Burján László U23-as Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes cselgáncsozóval találkozhattak a gyerekek, akik érdekes beszámolót hallgathattak meg a vendég sportmúltjáról, és egy különleges fogást is megtanulhattak tőle.
Megszólaló: RAJKAI RÓBERT – SZAKOSZTÁLYVEZETŐ, EDZŐ
BURJÁN LÁSZLÓ – U23-AS EURÓPA-BAJNOK CSELGÁNCSOZÓ

AJÁNLÓ: PALETTA
Híradónk után Paletta című műsorunkkal folytatjuk adásunkat, amelyben – egyebek mellett – felidézzük a cserkészek farsangi bálját, Rékasi Károly Wass Albert-estjét és megemlékezünk a napokban elhunyt Dunai Tamás színművészről is. Maradjanak velünk!