Híradó

Adás időpontja: 
2022. június 09, csütörtök, 19:00
Leírás: 

CÉLSZALAG – Ünnepélyesen is átadták, a most épült rekortán atlétika pályát a Kőrösiben

EMIL ÉS A DETEKTÍVEK - Százhalombattai gyerekek a Körúti Színház gyerekelőadásában
TÁBOROZÓK - Zajlik az élet a Matrica Múzeumban és a Régészeti Parkban

Atlétika pálya
Tegnap ünnepélyes keretek között adták át a Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola átépített atlétika pályáját.  A szalagátvágó rendezvényen az iskola pedagógusai mellett, megjelentek a helyi intézményvezetők, a képviselő testület tagjai, a tankerület vezetése, a Magyar Atlétikai Szövetség képviselői is. A rendezvényen fellépett az Alapfokú Művészeti Iskola fúvós zenekara is.
Megszólaló: SZABÓ ZOLTÁN – A KŐRÖSI SPORTISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐJE, VEZÉR MIHÁLY PHD. - POLGÁRMESTER

Színházi előadás
Százhalombattai gyerekek is szerepelnek a Körúti Színház előadásában. Ez persze nem újdonság, hiszen a színház tanodájába már évek óta járnak battai fiatalok. Hosszú idő után, egy új csapattal, ismét bemutatták az egykor a BKK falai között készült Emil és a detektívek című mesedarabot.
Megszólaló: GALAMBOS ZOLTÁN – IGAZGATÓ, KÖRÚTI SZÍNHÁZ

Régészeti park
Egyre több iskola választja osztálykirándulása helyszínéül a Régészeti Parkot vagy a Matrica Múzeumot. A mai napon mindkét helyen párhuzamosan folytak a foglalkozások. A parkban más városból érkezett osztályok voltak, akik megkóstolták a helyben készült lepényt és kézműves foglalkozásokon is részt vettek.
Megszólaló: TÓTH ZSUZSANNA - MÚZEUMPEDAGÓGUS

Bolhapiac
Rendkívül sikeresnek bizonyult az első óvárosi bolhapiac. A Szent László tér megtelt színes portékákkal és lelkes vásárlókkal. A nagy érdeklődésre való tekintettel a hétvégén újra megszervezik az eseményt és bíznak benne, hogy ezúttal is sok áru cserél majd gazdát, örömöt okozva vevőnek és eladónak egyaránt.
Megszólaló: SZABÓ GÁBOR – ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ

Kórus koncert
Húsz éves lett a Canticum Novum kórus. Ebből az alkalomból, több állomásos koncertsorozatot tartanak. Az első fellépésről már beszámolhattunk, és adásainkban már sokan hallhatták is a koncertet, de most hétvégén, újabb műsorral várják a városlakókat.
Megszólaló: DR. CSEHÁK IZOLDA - KARMESTER

AJÁNLÓ (Freedom)
Híradónk után a Freedom zenekar legutóbbi gálakoncertjét láthatják. A városi díjátadó utáni előadás a lenyűgöző hangzású dalokkal, ma este az önök otthonába látogat. Maradjanak velünk!