ÚJRATERVEZÉS - Felújított termekkel és pályákkal nyílt meg az Omega sportcentrum
LOMHALOM – Minden eddiginél több szemét gyűlt össze a lomtalanításon
BÚCSÚ – Kisboldogasszony napját ünnepelte a százhalombattai szerb közösség
Sportcentrum
Az Omega sportcentrumban újra várják a sportolni vágyó battaiakat. Az épület hosszú ideig gazdátlanul várta, hogy visszaköltözzön belé az élet most újra fallabda pattogástól hangos a terem. A csoportos edzések mellett felújították a bowling pályát valamint a szauna részleget, a gyermekek számára pedig játszószobát alakítottak ki.
Megszólaló: VEZÉR MIHÁLY PHD. - POLGÁRMESTER
SZABÓ GÁBOR – ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ
UDVARDI LEONÓRA – A SPORTCENTRUM VEZETŐJE
Lomtalanítás
Az idei évben minden eddiginél több lomot helyeztek ki házaik elé az emberek. Veszélyes hulladékból is kétszerannyi gyűlt össze, mint az elmúlt években. A Szákom Kft. munkatársai az elkövetkező napokban is túlórázni fognak, hogy minél hamarabb rendbe tegyék a kertes házas övezeteket.
Megszólaló: TŐKE GYULA – KÖZTISZTASÁGI CSOPORTVEZETŐ
Kisboldogasszony
Kisboldogasszony ünnepe, vagyis Szűz Mária születésnapja a Gergely-naptár szerint szeptember 8-ára esik, a szerb ortodox közösség azonban – az eltérő naptárhasználat miatt – ma, szeptember 21-én ünnepli. A százhalombattai közösség is ezen a napon tartotta hagyományos búcsúját.
Megszólaló: CSUPICS NIKOLA – ELNÖK, SZERB NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Déryné program
Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban mutatták be Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című népszínművét Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás a Déryné program keretén belül valósult meg, és nagy sikert aratott a közönség előtt.
Megszólaló: KIS DOMONKOS MÁRK – IGAZGATÓ, DÉRYNÉ PROGRAM
VIDNYÁNSZKY ATTILA – KOSSUTH-DÍJAS RENDEZŐ
Családi nap
„Nyakunkba vesszük a várost” címmel rendeztek családi napot a Régészeti Parkban. A résztvevőket kézműves foglalkozással, íjászattal és középkori lakomával várták, de az is kiderült, hogyan lehet az „őskori” edényeket kiégetni a kemencében.
Megszólaló: T. NÉMETH GABRIELLA – RÉGÉSZ
AJÁNLÓ: PALETTA
Híradónk után a kultúra félórája következik. Paletta című magazinunkban – sok más érdekesség mellett – megismerhetnek egy tárogatóművészt, aki civilben mérnök, és egy festőművészt, aki a hétköznapokban virágkötőként dolgozik. Maradjanak velünk!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni