PÁRATLAN ÖSSZEFOGÁS – Szombaton újabb csoport indul az eltűnt százhalombattai pedagógus keresésére
BIZTONSÁGBAN – A gyermekorvosi ellátás aktualitásairól tájékozódtunk
SZÍNRŐL SZÍNRE – Hat Fazekas István-dráma kerül színpadra az ősszel
Kovács Marietta
Eddig nem vezetett eredményre a vasárnap eltűnt, népszerű százhalombattai tanárnő, Kovács Marietta keresése. A Miskolc Görömböly erdőség felé indult, ahonnan nem tért haza. Eltűnése óta folyamatosan keresi a család és az ilyen esetekre specializálódott kutyás kereső csoport. Százhalombattáról is nagyon sokan utaztak el, hogy segítsék a kereső tevékenységet, szombaton reggel pedig újabb önkéntesek indulnak. A kereső csapatba mindenkit várnak, aki segíteni tud.
Gyerekorvosok
Folyamatosan, de a járványhelyzet miatt továbbra is korlátozásokkal működik a házi gyermekorvosi ellátás Százhalombattán. Az orvosok azt kérik a szülőktől, hogy elsősorban telefonon keressék őket, személyes vizit esetén továbbra is a hátsó bejárat felől közelítsék meg a rendelőket, az épületben pedig tartsák be a járványügyi előírásokat. A részletekről dr. Ács Beáta gyermekorvostól kértünk tájékoztatást.
Megszólaló: DR. ÁCS BEÁTA – HÁZI GYERMEKORVOS
Bemutatók
Az iskolákhoz hasonlóan a színházi világban is a szeptember jelenti az új évad kezdetét. Fazekas Istvánnak is több darabját mutatják be az őszi szezonban. Ezekről, illetve a Stádium-díj aktualitásairól beszélgettünk a termékeny százhalombattai szerzővel.
Megszólaló: FAZEKAS ISTVÁN – DRÁMAÍRÓ
Telepítés
Ma reggel 10 mázsa horogérett pontyot telepítettek a Barába. A halak átlagosan két kilósak és pikkelyes valamint tükrös példányok is kerültek a vízbe. A horgászok holnap reggel hat órától próbálhatják kifogni az uszonyos vízlakókat.
Megszólaló: KLING FERENC – A DUBICS TAMÁS HE ELNÖKE
Kajak
A Szegeden rendezett versenyen az U16- os kategóriában országos bajnok lett Tar Péter Százhalombattai kajakozó. A fiú párosban indult és az 1000 méteres távon sikerült elhódítania a címet. A fiatal sportolót a tegnap esti edzésén kérdeztük a sikerről.
Megszólaló: TAR PÉTER - SPORTOLÓ
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni