Egymás védelmében – Betartották a piacra látogatók a kötelező maszkviselésre vonatkozó polgármesteri rendeletet
Jó úton - Több útszakasz felújítására is sor kerül idén tavasszal Százhalombattán
Számadás – a Jelenlegi tervek szerint május negyedikén kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák
Görbüljön - 10 mázsa három nyaras pontyot telepítettek a Barába
Piac
Vezér Mihály polgármester az április 18-19-ei hétvégére elrendelte, hogy a város területén működő üzlethelyiségeket, illetve a piacot kizárólag maszkban lehet látogatni. A tapasztalatok alapján a városlakók többsége betartotta az előírást. A piacot üzemeltető SZÁKOM Kft. azzal is segítette a vásárlókat, hogy a maszk nélkül érkezőknek térítésmentesen biztosított védőfelszerelést.
Megszólaló: Janovszky Károly – a SZÁKOM Kft. ügyvezetője
Útfelújítás
Több út és járda rekonstrukciója kezdődött el márciusban, valamint április elején. Az Ősz utcában, a Duna és a Barátság utcában is folyik már a munka, a Jurisics utcában és a Pannónia úton pedig már be is fejeződtek a felújítások. Szerencsére a kivitelezés folyamatos, és ha az időjárás nem szól közbe legkésőbb május végére valamennyi útszakasz elkészül.
Megszólaló: Vandlik Csaba – a Műszaki iroda vezetője
Érettségi
A kormány az előző héten határozott arról, hogy május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák mintegy 80 ezer diák számára. A tanulók a legtöbb tantárgyból csak írásban felelnek, és az előrehozott érettségiket és a javító vizsgákat sem tartják meg. A diákokra bízzák, hogy ha nem feltétlenül szükséges számukra, őszre, vagy a következő évre halasztják-e a megmérettetést. Az iskolákat fertőtlenítik és jó néhány szigorú szabályt be kell tartania az érettségizőknek és a pedagógusoknak.
Megszólaló: Dr. Horváthné. Dr. Hidegh Anikó – az Arany iskola intézményvezetője
Telepítés
Rendhagyó módon, nem pénteki napon telepítette a 10 mázsa horogérett pontyot a Barába a Dubics Tamás Horgászegyesület. Nagyrészt tükörpontyok kerültek ma reggel a vízbe, de szeretnénk felhívni a horgászok figyelmét, hogy 23-ig tilos horgászni a vízterületen. Csütörtökön hat órától lehet halat fogni, a partszakaszt természetesen addig is folyamatosan ellenőrzik.
Megszólaló: Bugár Ferenc – a Dubics Tamás HE alelnöke
Lelki segély
Ahogy múlik az idő, sokan egyre nehezebben viselik el a bezártságot, ami egyre több embernél okoz depressziós tüneteket, és érezhetően növekszik az egymással kapcsolatos konfliktusok száma. Következő riportunkban az önkéntes lelkisegély-szolgálatot vállaló Bogdán Bence pszichológust kérdezzük tapasztalatairól.
Megszólaló: Bogdán Bence – pszichológus
Ajánló (Heti Sport)
Híradónk után Heti Sport című magazinunkat láthatják, amelyben először egy márciusi adósságot törlesztünk: a százhalombattai kosárlabdacsapat utolsó hazai mérkőzéséről mutatunk be összefoglalót. Ezt követően Kovács Zsomborral láthatnak interjút, aki a pandémia heteiben e-gokarttal kezdett foglalkozni. A tokiói olimpia elhalasztása kapcsán pedig Sinka Lászlót, a Magyar Sportlövők Szövetsége főtitkárát kérdeztük.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni