Patika taktika – Több gyógyszertár is rövidített nyitva tartással üzemel Százhalombattán
Tegyük tisztába! – Határozatlan ideig szünetelteti a zöld hulladék elszállítását a Szákom Kft.
Első helyen – Március 25-ig változtathatnak a megjelölt középiskolák sorrendjén a felvételizők
Meccstelenek – Városunk sportéletét is megváltoztatta a koronavírus járvány
Gyógyszertár
Több százhalombattai gyógyszertár is bejelentette, hogy rövidebb ideig tartanak nyitva gyógyszerészhiány miatt. Szerencsére kiszolgáló személyzetből egyelőre van elegendő, így minden pultban lesz kiszolgálás, amire nagy szükség van a forgalom miatt.
Megszólaló: dr. Erős Éva – gyógyszerész
Szákom
A koronavírus járvány elleni védekezés miatt a Szákom Kft.-nél is változásokat vezettek be. Határozatlan ideig csak a kommunális és a szelektív hulladékot szállítja el a cég, és a kézi szemétszedést is felfüggesztették. Jelenleg kevesebb alkalmazottal dolgoznak, sokan szabadságra mentek.
Megszólaló: Janovszky Károly – a Szákom Kft. ügyvezetője
Sorrendmódosítás
A középiskolába felvételiző diákok, az eredeti felvételi rend szerint tegnap és ma módosíthatták volna a megjelölt középiskolák sorrendjét. A koronavírus járvány azonban ezt is átírta, az Oktatási Hivatal már szerdán megnyitotta a felületet, és március 25-re módosították a sorrendmódosítás határidejét.
Megszólaló: Várnagyné Dávid Zsuzsanna – a Kőrösi iskola intézményvezető-helyettese
Szabadtéri tüzek
Az elmúlt napok száraz időjárása miatt a szabadtéri tüzek megelőzése érdekében tett közzé felhívást a Katasztrófavédelem. A hatóság kéri a családi ház-tulajdonosokat és a járvány ellenére is a szabadban tartózkodókat, hogy a következő napokban lehetőleg kerüljék a tűzgyújtást.
Megszólaló: Csámpai Attila – tű. százados, a PMKI szóvivője
Sportélet
A koronavírus alaposan megváltoztatta városunk sportéletét is. A járvány elleni védekezés egyik elemeként nem játszhatnak meccseket, és nem tarthatnak edzéseket a csapatok. A szabadidősport azon fajtáit, melyekhez csoportos együttlét szükséges, szintén kerülni kell, de fontos, hogy egészségünk megőrzése érdekében biztonságos körülmények között, a szabályokat betartva annyit mozogjunk, amennyit csak lehet.
Megszólaló: Keresztes József – az SZKE szakmai vezetője
Szél Pál – az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnöke
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni