Híradó

Adás időpontja: 
2020. január 10, péntek, 19:00
Leírás: 

A szeretet morzsái – Akadozva működik a Piac téren az Enni adok-enni kapok ételdoboz

Mi leszek, ha nagy leszek? - Közel harminc foglalkozással ismerkedhettek a SZISZKI-s diákok a pályaorientációs napon
Pótszék – Január 14-től lehet megújítani az Örkény bérleteket
Sípszó - Új edzővel kezdi meg a felkészülési időszakot az SZLK

Ételdoboz
Közel két éve működik az „Enni adok–enni kapok” ételdoboz városunkban, Szalai Attila önkormányzati képviselő és a Re-formáló Egyesület kezdeményezésére. A Piac téren található tároló arra szolgál, hogy aki megteheti, élelmiszert tegyen bele azok számára, akiknek szükségük van rá. Sajnos a doboz sokszor üresen kong, sokkal kevesebben tesznek bele ételt, mint ahányan megtehetnék.

Pályaorientációs nap
A Széchenyi István Szakgimnázium és Gimnázium tanulói számára pályaorientációs projektnapot tartottak az iskolában. A program célja, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok tájékozódjanak lehetőségeikről, illetve képet kapjanak arról, hogy a SZISZKI egykori tanulói milyen hivatásokat gyakorolnak.
Megszólaló: Szirmainé Dankó Ágnes – a SZISZKI intézményvezető-helyettese

Fogyasztói tudatosság
Napjaink egyre összetettebb társadalmi viszonyai között fontos, hogy már az iskolák is szerepet vállaljanak a vásárlói és életvezetési tudatosság erősítésében. Ezt célozzák az Eötvös iskolában szervezett projekthetek is. Ma például a tudatos állattartásról hallhattak előadást a gyerekek.
Megszólaló: Rigó Katalin – az Eötvös iskola intézményvezetője
Ötvös Józsefné – informatikatanár

Színházbérlet
Január 14-től lehet megújítani a színházbérleteket a Barátság Kulturális Központban. Aki 28-ig nem teszi meg, annak a bérlete felszabadul. A várólista elég hosszú, de nem kell aggódni, a kulturális központ sok bérleten kívüli előadást kínál az idei szezonban is. A teljes programról tájékozódni lehet az intézményben vagy a BKK honlapján.
Megszólaló: Kohut Krisztina – a BKK előadó-művészeti igazgató helyettese

Foci
Új edzővel kezdi meg a téli felkészülést a Százhalombattai Labdarúgó Klub. Az ercsi focicsapat egykori edzőjét sikerült városunkba csábítani. A vezetőség célja, hogy a csapat az élmezőnyben zárjon, ehhez persze jó formában kell játszani. A felkészülési időszakban több edzőmeccs is lesz, érdekes csavar, hogy Ercsi ellen is játszanak majd a mieink. 
Megszólaló: Horváth József – a SZLK elnöke