Híradó

Adás időpontja: 
2019. december 02, hétfő, 19:00
Leírás: 

Ünneplőben – Advent első vasárnapján felgyulladtak a karácsonyi fények városunkban

Hókotrók - Folyamatosan szórják és sózzák az utakat a Szákom Kft. munkatársai
Változások – Tisztújítás előtt áll a Mi Városunk Jövőjéért Egyesület
Ceremónia – A VMG 12.-es tanulóira is feltűzték a szalagokat

Fényfelgyújtás
Ének, tánc, ima és hagyományőrző betlehemezés után tegnap este, vagyis advent első vasárnapján felgyulladtak az ünnepi fények Százhalombattán. A Szent István téren meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, ezt követően szemkápráztató lézershow-val hangolódhattak a téren összegyűltek a közelgő karácsonyra.
Megszólaló: Vezér Mihály PhD – polgármester

Hóesés
Az éjszaka elkezdődött a hóesés, így már hajnalban munkába álltak a Szákom Kft. munkatársai. Az utakat sózzák és homokkal is szórják, hogy a mai illetve az éjjeli fagyok után holnap is biztonságos legyen a közlekedés. A meteorológusok szerint a héten már nem várható hóesés, de a köztisztasági csoport vezetője elmondta, hogy minden eshetőségre fel vannak készülve.
Megszólaló: Tőke Gyula – a Szákom Kft. köztisztasági csoportjának vezetője

Mi Városunk Jövőjéért Egyesület
A Mi Városunk Jövőjéért Egyesület Facebook oldalán pénteken megjelent egy közlemény, amelyben az áll, hogy egyik alelnökük távozik a szervezetből, mert korábbi döntéseikkel ellentétesnek találta azt, hogy az egyesület elfogadott egy bizottsági elnöki pozíciót és egy külsős bizottsági helyet, és az ő bizottsági jelölését is sérelmezte. Az egyesület elnöke, Szabó Attila is lemondott tisztségéről – egyéb elfoglaltságaira hivatkozva -, ezért várhatóan januárban tisztújításra kerül sor.
Megszólaló: Magyar János – a Mi Városunk Jövőjéért Egyesület alelnöke

VMG szalagavató
Pénteken tartotta szalagavatóját az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium. Az ünnepséget az Érd Arénában rendezték meg, az öt osztálynyi tanuló mintegy 2000 hozzátartozójának jelenlétében. A hagyományok szerint a végzősökre az osztályfőnökök tűzték fel a szalagokat, majd minden osztály egy-egy keringőt és osztálytáncot mutatott be.
Megszólaló: Szilasné Mészáros Judit – a VMG intézményvezetője
Bíró Gábor – a 12. d osztályfőnöke
Járvás András
Diós Gabriella

Kecske kupa
Pénteken a Kőrösi iskolában rendezték meg a Kecske kupa megyei fordulóját. Az érdekes nevű megmérettetés valójában matematikaverseny, amelyen felső tagozatos tanulók csapatokban mérhetik össze tudásukat a matek négy területén. A szöveges feladatok pedig mindig rejtenek magunkban egy-két „kecskét”.
Megszólaló: Kiss Tiborné – matematikatanár

Ajánló (Paletta)
A most következő Palettában messzi tájakra kalauzoljuk Önöket, a legutóbbi Világjáró Batta programon ugyanis Szeifertné Tóth Erika iráni utazásáról számolt be. De advent második napja révén megmutatjuk, milyen volt a BKK adventi programja, és az Apacuka zenekar remek hangulatú gyermekkoncertjét is felidézzük.