Híradó

Adás időpontja: 
2013. március 26, kedd, 19:00
Leírás: 

Keretszám –az Esélyegyenlőségi pályázatra beérkezett kérelmeket is elbírálta a Szociális Bizottság

Természetesen – Eredményesen zárult az érdi Vörösmarty Gimnázium Uniós projektje
Siker terápia – arany minősítést szerzett a Felhőjárók Drámacsoport
Két koncert, két templom – Nagyheti hangversenyre várják az érdeklődőket március 27-én

Egészségügyi bizottsági
A 2012-ben végzett egészségügyi szakellátásról, valamint Százhalombatta és a Klebelsberg Központ közötti együttműködésről is tárgyalt hétfői ülésén az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság. Elbírálták az Esélyegyenlőségi pályázatra beérkezett egyesületi igényeket, az alapítványok esetében pedig javaslatot készítettek, hiszen ezeknél, a végső döntést a Képviselő-testület hozza meg április 4-ei tanácskozásán.
Megszólaló: Török Sándor – bizottsági elnök

VMG
Sikeresnek bizonyult a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban bevezetett új alapokra helyezett természettudományos oktatás - derült ki az intézmény projektzáró rendezvényén, Érden. A 300 millió Forintos Uniós beruházás révén több környékbeli iskola diákjai is részt vehetnek a modernizált laboratóriumban tartott kémia, földrajz, biológia és fizika órákon.
Megszólaló: Szilasné Mészáros Judit – a Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatója; Homoki Árpád - laborvezető

Húsvéti
A meteorológiai prognózisok szerint tavaszias időjárásban fogadhatják a locsolókat a lányok, és a fiúknak sem kell dacolniuk a havazással és a faggyal, amikor piros tojásért indulnak. Az időjárástól függetlenül a százhalombattai református, illetve római katolikus templomok Húsvét alkalmából a megszokott eseményekre várják a híveket Jézus feltámadásának ünnepkörén.
Megszólaló: Sárosi Mária – református lelkész

Aranyminősítés
Aranyminősítést kapott a Sérültekért Alapítvány Felhőjárók Drámacsoportja a hétvégén megrendezett Művészeti Fesztiválon. A rendezvény különlegessége, hogy ők voltak az egyetlen sérültekből álló csoport. Előadásaikkal óriási sikert arattak.
Megszólaló: Cseh Éva – a Sérültekért Alapítvány elnöke
Szélpál Stefi - drámapedagógus

Nagyheti hangverseny
Nagyheti hangversenyre várják az érdeklődőket március 27-én 18 órától a Szent István, majd a Református Templomba. Elsőként a Pál apostol 13 leveléből Sumonyi Zoltán által írt megzenésített versek csendülnek fel, azt követően pedig a Canticum Novum kamarakórus hagyományos húsvéti koncertjére kerül sor.
Megszólaló: Dr. Csehák Izolda - karnagy

Heti Sport – ajánló
Mai Heti Sport című műsorunkban felelevenítjük a hétvégén megrendezett Nyílt Országos Judo Masters Bajnokság legemlékezetesebb pillanatait és megmutatjuk nézőinknek a battai labdarúgócsapat első tavaszi győzelméről készített összefoglalót is. Műsorunkat mai Híradónk után láthatják.